Nemi erőszakból született gyereke egy 13 éves lánynak Mississippiben, mert nem fért hozzá az abortuszhoz

külföld

Erőszakból született fiúgyermeke egy 13 éves lánynak Mississippiben, miután nem fért hozzá az abortuszhoz, írta meg a Time.

A megerőszakolt kislány édesanyja megpróbálta elvinni abortuszra a gyerekét, de azt mondták neki, hogy ezt legközelebb csak Chicagóban teheti meg, ami 9 órás autóútra volt Clarksdale-től, ahol a család élt. Az édesanya azt mondta a lapnak, hogy azért nem tudta elvinni a lányát abortuszra, mert nem volt pénze az abortusz magas költségeire, az útiköltségről és a szabadnapok miatti munkakiesésről nem is beszélve.

A lány terhessége úgy derült ki, hogy folyamatosan hányt, ezért az anyja kórházba vitte, ahol a vérvétel eredményéből megállapították, hogy terhes. A kórház rögtön felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. A lány bevallása szerint egy férfi jött be az udvarukra, miközben ő TikTok videót készített, eközben a nagybátyja és testvére a házban tartózkodtak. A lányt megtámadta az idegen férfi, és a gyerek elmondása szerint ennek senki nem volt szemtanúja. Az anyát a lányával a clarksdale-i női klinikára irányították, ott közölték velük, hogy csak Chicagóban tudnak hozzáférni az abortuszhoz.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság 2022-ben szüntette meg az abortuszhoz való jog törvényi védelmét, ezután zárt be az egyetlen abortuszklinika Mississippi államban is. Mississippi állam abortusztörvénye szerint ugyan legális az abortusz, ha a magzat erőszakból fogant vagy az anya életét veszélyezteti, de ebben az esetben is csak más államban tudják elvégezni az abortuszt. Tavaly nyáron, mindössze egy héttel a törvényhozás után, egy ohiói helyi újság arról számolt be, hogy egy 10 éves, megerőszakolt gyereknek Indianába kellett mennie abortuszra, mert a saját államában nem végeztek abortuszt. Ebben az ügyben az erőszaktevő férfit a múlt hónapban bűnösnek találtak a lány megerőszakolásában és teherbe ejtésében, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. (Guardian)

Kapcsolódó cikkek