A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója nem tudja, hogyan kerültek az Orbán-idézetek az iskola falára. Bese Benő a Szeretlekmagyarorszag.hu-nak azt mondta: „Aggályos egy ilyen tartalmú tábla, és várjuk az állásfoglalását a Belügyminisztériumnak.” A táblára egyébként ugyanaz a grafika került, amit Orbán Viktor a képviselőinek küldött ki a Fidesz 33. születésnapja alkalmából.
A Belügyminisztérium az RTL-nek azt mondta, nem a kormány, a Belügyminisztérium, a köznevelési államtitkárság vagy a Klebelsberg Központ dönt a köznevelési intézmények belső tereinek dekorációjáról. Ugyanakkor oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos vizsgálatot indított az ügyben. A vezető bölcsességei mellett egyébkláént Németh Szilárd neve is felkerült egy kőtáblára mint az építkezés kezdeményezője.
A DK-s Vadai Ágnes megosztott egy kommentet az oldalán, amiben Csepel fideszes alpolgármester, Ábel Attila arról ír, hogy
„Orbán Viktor a legsikeresebb magyar politikus a rendszerváltás óta, és az egy objektív tény. Ha Kossuth, Petőfi, Arany idézetek lehetnek az iskolákban, ha idézhetnek Szent Istvántól, akkor Orbántól ugyanúgy lehet, és attól még egyikük se lesz Sztálin.”
„Bár most nem az ünneplésnek van itt az ideje, ma 33 éve alakult az a politikai közösség, mely Önökért dolgozik” – közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.
Egyetlen ártatlan iskolaátadó furcsa ívet húzott egy Orbán Viktor idézettől egészen Rákosi Mátyásig.