Itt van az ősz, itt van újra, isten tudja, hogy mi okból, háromfős borosbocskortriónk háromhetes kihagyás után újra visszatér! (Kevéssé búmer származásúaknak: a cím Török Sándor és Palásthy György 1971-es gyerekfilmjével szóviccel. A Hahó, öcsi! évtizedekig egyfajta éllovas zászlóshajóként uralta a nyári szünetek tévéműsorát.)
A paywall mögött lapuló hanganyag egyelőre csak a Belső Kör, valamint a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai számára elérhető, a többiek keddtől hallgathatják. Fizessenek elő, iratkozzanak fel, nyomjanak meg minden lehetséges gombot!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Az Umami második évadját Kárai Dáviddal indítjuk. Dávid bloggerből lett influenszer, séf, szakácskönyvszerző – megélhetési influenszer, ahogy ő hivatkozik magára. Amellett, hogy Dávid segítségével bepillantást kapunk a gasztroinfluenszerek munkájába, arról is beszélünk, hogy milyen felelőssége van az internetes véleményvezéreknek, és hogy mennyire érdemes hinni a videós éttermi ajánlóknak.
A vénasszonyok nyarának Szküllái és Karübdiszei között. Fentaniltapaszbár. Heti letartóztatás/gyanúsítás-értékelés: ha Orbán lenne a 10/10, Seszták 8 vagy csak 6? Köves Slomó mennyi? További idióta szobrok. Új Terror Háza-koncepciónk.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Hogyan kezeli (vagy nem kezeli) a jelenlegi kormány a nőügyeket?