Magyar Péter miniszterelnök október 19-én, a 2027-es költségvetés irányvonalainak ismertetésekor jelentette be az Otthon Start Program kivezetését és a Wekerle-program elindítását. Aztán október 27-én az is kiderült, hogy az egész folyamat sokkal gyorsabb, mint amire előzetesen számítani lehetett. Túlzás nélkül állítható, hogy ez a rohamtempó azért okozott némi turbulenciát a lakáspiacon.
A Dohánygyárban többször is beszéltünk már az Otthon Start Programról (például ebben az adásban különösen alaposan körbejártuk), most viszont azt vesézzük ki, hogy milyen következményekkel jár ez a csere. Vendégeink: Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője és Argyelán József, a Bankmonitor vezető elemzője.
Bővebben:
Kérdés, kérés, javaslat, meglátás → dohanygyar@444.hu. A Dohánygyár korábbi adásait itt lehet böngészni/hallgatni. (Hang: Botos Tamás/444, címlapkép: Kiss Bence)
Maratoni ismertetőjében a miniszterelnök beszélt arról, mit tartanak meg, mit nem, mit dupláznak, mit vezetnek be, meg arról is, hogy a szociális, oktatási és egészségügyi ágazat is kap pénzt, pedig egyes közgazdászok szerint ilyen költségvetés mellett ez nem jó ötlet. A hiány 4,9 százalék lesz.
Hamarosan startol az Otthon Start Program. Mire figyeljünk, kinek érdemes kalkulálni vele, és hogyan készüljön rá jól az ember?
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?