Korábbi elemzésem folytatásaként megkísérlem áttekinteni, mik azok a stratégiai szintnél alacsonyabb, hadműveleti és harcászati jellegű tanulságok, amelyek a június elején indult ukrán ellentámadás első három hónapja alapján levonhatók. Először azokat a tanulságokat tekintem át, amelyek alapvetően határozták meg, hogy az ukrán ellentámadás hogyan és miért alakult az eddig látott módon.
Az előző alkalommal is említett probléma, tehát az, hogy nem ismerjük a pontos ukrán terveket, természetesen továbbra is fennáll. Emiatt ebben a cikkben is kénytelen vagyok induktív megközelítést használni, és a nyilvánosságra került konkrét tapasztalatok alapján általánosabb következtetéseket levonni.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Furcsa lenne, ha a nagyszabású ellentámadás alkalmából váltak volna ostobává hirtelen. A műveletek első szakasza utáni stratégiaváltás, az azóta megfigyelhető konzisztencia és a fokozódó eszkaláció mutatja: az ukrán vezetés hisz a sikerben, az orosz vonalak áttörésében.
A 2014 óta orosz ellenőrzés alatt álló Donbaszt aligha próbálhatják elsőként visszaszerezni az ukránok, a Krímet annyira sem, a Zaporizzsja megyében futó melitopoli vasút jelentősége viszont hatalmas. Az oroszok is tudják ezt, és készülnek a támadásra.
Olekszij Reznyikovnak fontos szerepe volt a nyugati katonai segélyek megszerzésében, munkáját mégis korrupciós ügyek árnyékolták be.
Az ukrán hadsereg létszámban, morálban, felkészültségben, felszerelésben és fegyverzetben is fölényt élvez a megszálló orosz erőkkel szemben, mindezt azonban hiba lenne a siker automatikus garanciájának tekinteni.
Azt mondják, ez csak humanitárius segítség. Egy szlovák miniszter katonák magyarországi kiképzéséről beszélt.