Kávézónyitáshoz megfelelő ingatlant keres Varsóban a Scruton-kávézóláncot üzemeltető magyar szervezet - írta meg a Szabad Európa.
A terjeszkedés ötlete még 2022 nyarán vetődött fel először. Akkor jelentette be Orbán Balázs és Németh Zsolt három Szejm-képviselőnek, hogy Scruton kávézók megnyitását tervezik Lengyelországban.
Néhány hónappal később a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) 50 millió forintos támogatást biztosított a kávézóláncot üzemeltető szervezetnek, hogy elkezdje előkészíteni a terjeszkedést. A projekt el is indult, de az előzetes tervekhez képest késésben van.
A BLA korábban Fidesz-közeli magánalapítványként működött, 2021 óta azonban már közérdekű vagyonkezelő alapítvány, így állami pénzből működik. Csak idén 9 milliárd forintot kapott.
A Scruton 2021-ben nyitotta első kávézóját a Zoltán utcában. Ehhez is a BLA járult hozzá, 600 millió forinttal. A fiatalos-konzervatív életérzést népszerűsítő lánc azóta már három helyen van jelen, a Veres Pálné utcában és az MCC Tas Vezér utcai központjában is nyitottak üzlethelyiséget.
A kávézókban rendszeresen szerveznek nyilvános vitákat, előadásokat, de még fiataloknak szóló ismerkedési esteket is. A Scrutonokban megfordult Ferencz Orsolya, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Németh Balázs, Tóth Gabi, de vitázott Dömötör Csaba és Tordai Bence is.
A NER elnevezett egy brit filozófusról egy belvárosi vendéglátóhelyet, és kitömte iszonyatosan sok pénzzel. Milyen? Semmilyen. A kávé jó, de a vérnyomást nem az nyomja itt fel.
Ferencz Orsolya és Szalai Piroska családpolitikai beszélgetésén kiderült, hogy míg más a „no border, no nation", a magyar kormány a „nincs gyerek, nincs jövő" elvben hisz
„Öveket becsatolni, recesszióra felkészülni!” – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter. Szerinte az inflációnál is rosszabb a recesszió, ezért a kormány feladata a munkahelyek védelme lesz.
Helyette tárgyalásokra, kompromisszumokra és vastag telefonkönyvekre van szükség. Az MCC Scrutonban beszélt az uniós pénzek hazahozásáért és a területfejlesztésért felelős miniszter.
Tíz évig volt a fideszes közszolgálat emblematikus arca, Németh Balázs mégsem vonzott tömegeket a Scrutonba. Ki is derült, hogy miért.
A saját Havasi Bertalant igazoló énekesnő a Scrutonban beszélt arról, hogy „karaktermészárlás” indult ellene.
Dömötör Csaba és Tordai Bence egy jobboldali oroszlánbarlangban vitatkozott a kormány politikájáról és a 2022-es évről. Dömötörnek nem kellett erőfeszítéseket tennie, Tordai nem tudta megizzasztani ellenfelét, egy életrajzi elemmel viszont mindenkit meglepett.