Németh Balázs

Neki nincsenek barátai, neki felesége és Orbán Viktor van

Média

Az egyik ok, amiért el akartam menni „kávézni és kérdezni” Németh Balázzsal, a helyszín volt. Sosem voltam a Scrutonban, pedig lassan kétéves a 600 millió forint MCC-s közvagyonból összepörkölt kávézólánc, amiről a kormánypárti háttérvilágban csak a kávéházi kultúra reneszánszaként beszélnek.

Végre egy hely, ahol polgári módon - gőzölgő feketék felett - meg lehet vitatni a polgári Magyarország polgári ügyeit, esős délutánokon leemelni egy kötetet a könyvespolcról, fellapozni egy Magyar Nemzetet, és a lapokból olykor felpillantva szemlélni a belvárosi forgatagot az utcafronti ablakokon keresztül. Egy igazi közösségi tér, ahogy hirdetik magukat, Fidelitason innen és túl.

A valóságban sajnos, ahogy azt nagy elemzők évekkel ezelőtt elkotyogták már, a Polgári Magyarország csak politikai termék - és nem nagyon van a Scrutonoknak varázsa; olyan itt, mintha olcsó filmdíszletek között lépkedne az ember: műtégla falbetétek, ében- és mahagónifa hatású panelek sorakoznak egymás mellett ócska dizájnlámpák keresztfényében. Padlóelemekbe vájt heverők szegélyezik a teret, rájuk hányt díszpárnákkal, mint egy bútorkiállításon, ahol képtelenség kényelembe helyezkedni.

A Veres Pálné utcai Scrutonba mentünk Németh Dániel kollégámmal, mire észbe kaptunk, hogy a Zoltán utcai lerakatban van a rendezvény. Mégsem hibáztunk, mert így volt alkalmunk két helyen is magunkba szívni a Scruton-élményt. És messze nemcsak az interior és az érzet közös a két helyben, hanem az apró finomságok is. Például a könyvespolcok: mindenhol, minden csupa MCC-kiadás, minden kötetből legalább két példány, van, amiből négy-öt.

Érintetlen könyvek tömbökben egymás mellé gyömöszölve; mintha kínkeserves erőfeszítésbe telne a polgárságnak kultúrával megtölteni a polcokat. Tucatjával látni könyveket, amiket nem hogy kinyitni, de kibontani sem volt türelmük a baristáknak, és fóliázva hányták be őket a többi közzé.

MCC-kiadványok sorakoznak az MCC kávézójának polcain, több bontatlanul, lefóliázva begyűrve a többi közé
Fotó: 444

Olyan az egész tér és a benne lévő tárgyak összessége, mintha 3D-nyomtatóval printelték volna: dekor, ami mögött nincs semmi, csak a végtelen űr; eleganciának, de legalábbis értékesnek látszó semmi; tényleg maga a NER: hasonlít a valósághoz, valójában egy makett, amiben eljátsszuk, hogy ez egy ország.

Maga a főszereplő, Németh Balázs kevésbé bizonyult érdekesnek, pedig funkciója alapján lehetett volna az: mégiscsak a demokráciának álcázott állampárti színjáték vezető szerepe volt az övé több mint tíz éven keresztül. Mégis, ez ma már kevés ahhoz, hogy embereket megmozgasson: 16-an voltak kíváncsiak a volt híradósra, beleszámolva a köztévé stábtagjait is.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

A kétmillió dolláros kávézó

A NER elnevezett egy brit filozófusról egy belvárosi vendéglátóhelyet, és kitömte iszonyatosan sok pénzzel. Milyen? Semmilyen. A kávé jó, de a vérnyomást nem az nyomja itt fel.

Bede Márton
gasztronómia
Videó

Tovább okoskodik az okoskodó elemző

G. Fodor Gábor kemény kokit kapott Orbánéktól az évértékelőn, mert lózungnak nevezte a polgári Magyarország hívószót. Az elemző szerint viszon bűnbakképzés folyik.

Ács Dániel
POLITIKA

Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország

Ha ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország.

Herczeg Márk
vélemény

A közmédiánál valakinek megszaladt a keze, amikor a migránsokat mutató diagramot rajzolta

A közszolgálati híradóból megtudtuk, hogy 4x129=235.

Czinkóczi Sándor
Média

„Primitív, bunkó, felháborító” - Megbüntette a Médiatanács az M1 híradóját Németh Balázs bemondó véleményközlése miatt

A Médiahatóság felszólította a szolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértésektől.

Neuberger Eszter
media

Facebook-kommentekre mutogatva vihorászik az ellenzéken a közszolgálati híradó

Annyira megfélemlítették a szerkesztőket az MTVA székházban, hogy végül könnyesre röhögték magukat.

Rényi Pál Dániel
media

Az M1 vezető arca „elítéli az orosz inváziót”, majd azzal folytatta: DE

Németh Balázs feltette a kérdést, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek „érdemes volt-e ukránok tíz- és százezreinek az életét kockáztatni”.

Mészáros Juli
Média

Németh Balázs bruttó 8 millió forintot kapott pluszban, amikor „közös megegyezéssel” otthagyta a közmédiát

A törvény által előírt juttatásokon túl.

Tárkányi Flóra
belföld