Pénteken közzétette az augusztusi és idei első nyolchavi államháztartási és költségvetési folyamatokról szóló részletes jelentését a Pénzügyminisztérium. Azt már a két héttel ezelőtti gyorsjelentés után lehetett tudni, hogy az idei volt minden idők legrosszabb augusztusa: mínusz 358 milliárd forinttal zárta az állam. Ezzel gyakorlatilag nyolc hónap alatt akkora lett az államháztartás hiánya (3298,7 milliárd forint), amennyit egész évre terveztek (3400,2 milliárd forint), és hogy a költségvetés ebben a formában tarthatatlan, azt Varga Mihály is elismerte.
A pénzügyminiszter már júliusban beszélt arról, hogy szeptember végéig felülvizsgálják az idei költségvetést, tegnap a közgazdász vándorgyűlésen pedig nemcsak ezt ismételte meg, hanem beszélt lehetséges új adóterhekről (a bankok megadóztatásának ötlete el is intézte a forintot és az OTP tőzsdei árfolyamát), amik bemutatását október elejére ígérte, illetve állami beruházások leállításáról, elhalasztásáról. Igaz, az adóemelésről szóló szavait Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető elég nyersen az aggódó pénzügyminiszter magánvéleményének nevezte, amiből úgy tűnhet, mintha a frakciótól nem várhatna támogatást Varga a költségvetés stabilizálására.
A most megjelent adatoknak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy mik voltak azok a legfontosabb tényezők, amelyek miatt az államháztartás hiánya augusztus végére elérte az éves előirányzat 97 százalékát. Röviden:
ami csak lehet, rosszabbul alakult, mint a pénzügyi kormányzat várta,az első nyolchavi és az augusztusi adatok is azt mutatják, hogy a bevételi és a kiadási oldalon is baj van. Összeszedtük, hogy melyek azok a legnagyobb tételek, amik külön-külön is százmilliárdokkal felelősek azért, hogy heteken belül ismét változtatni kell a tavaly júliusban megalkotott, és azóta többször átdolgozott költségvetésen, amely eddigi evolúciója így nézett ki:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Nyolc hónap alatt sikerült elérni a 2023-ra tervezett költségvetési hiány 97 százalékát. Az augusztusi deficit a tavaly augusztusi másfélszerese lett.
A honvédelmi beruházások egy részét is elhalaszthatják, a költségvetést szeptember végéig felülvizsgálják.
Pedig reggel egész erősen kezdett.
Az őszi ülésszakban a kormány úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot nyújtana be, ami azon politikusok, pártok, civil szervezetek és médiaszolgáltatók ellen irányulhat, akik külföldi finanszírozásból szereznek támogatást. Ehhez Btk-t és alaptörvényt is kéne módosítani.
Az idei első félévben az állam 65 százalékkal többet költött kamatkiadásra, mint 2022 első felében. És többet, mint amit egész évben szán rezsivédelemre.
De Nagy Márton sem teszi ki az ablakba a májusi megállapításait.