Libri-könyvesboltban szaggattak fóliát a Budapest Pride szervezői

POLITIKA

Polgári engedetlenségi akciót szerveztek szerdán a Budapest Pride szervezői Papp Évával, a Ricsárdgír korábbi énekesnőjével és Kovács Domokos színművésszel a kormányközeli MCC-hez került Libri egyik könyvesboltjában. Az eseményen a négy aktivista röviden elmondta, miért érzik fontosnak a kiállást, majd számos könyvet megszabadítottak fóliájától. Az akció után a fóliákat visszaadták a bolt munkatársainak, és felajánlották, hogy kifizetik az általuk okozott károkat. Ezt az ott dolgozók visszautasították, mint elmondták, a tiltakozók nem okoztak károkat,

„a könyveket pedig majd úgyis visszacsomagolják”.

Papp az akció előtt arról beszélt: azért csatlakozott a kiálláshoz, mert „a zsigereiben érzi”, hogy számára morális kötelesség, hogy ha megkeresik egy ilyen akcióval, akkor részt kell benne vennie, mert felháborítónak és károsnak tartja, ami történik. Kovács azt mondta, reméli, senkinek sem kérdés, hogy „ha egy bizonyos csoportra ma sárga csillagot raknának, akkor ez ellen a társadalomnak fel kellene lépnie, a jelenlegi történések pedig ennek a helyzetnek az előszobáját jelentik”.

A tiltakozókat a Helsinki Bizottság jogi megfigyelői is elkísérték, a Budapest Pride pedig élőben közvetítette az eseményeket Instagram-oldalán.

A Libriben július elején kezdték el fóliába csomagolni azokat a könyveket, amik a gyermekvédelminek nevezett – valójában homofób – törvény értelmében problematikusnak lettek bélyegezve, például azért, mert meleg karakterek vannak bennük. Azóta nem ez az első alkalom, hogy kiállnak a törvény és azon belül is a fóliázás ellen.

Nemrég Benedek Ágota, az Állva maszturbálok című szorongásnapló szerzője – aki korábban a Libri egyik sikerszerzője volt – mondta el a 444-nek, hogy szerinte

„a fóliázás gusztustalan szimbóluma a kirekesztésnek”.

Korábban a Heartstopper szerzője is arról beszélt, hogy „szomorú és dühös”, amiért a könyve miatt a kormány megbírságolta a Lírát, míg nyár közepén egyetemisták osztogattak LMBTQ témájú könyveket egy Libri-üzlet előtt, így tiltakozva a törvény ellen.

Kapcsolódó cikkek

Ennyi volt az annyi, a Ricsárdgír többé már nem zene

Közel telt ház előtt játszotta utolsó koncertjét a Ricsárdgír zenekar a Budapest Parkban. Traschcirkusz bezárva, koala szabadon engedve, ArtFart eltemetve.

Jelinek Anna, Benics Márk
zene

A Mathias Corvinus Collegium lett a Libri többségi tulajdonosa

Az MCC eddig kisebbségi részvényese volt a Librinek, a mostani vásárlással több mint 98 százalékra növelte a részesedését.

Benics Márk
belföld

Megerősítette a Libri: azért fóliázzák be a könyveket, mert meleg karakterek vannak bennük

Beleütköznek a gyermekvédelminek hazudott homofób törvény előírásaiba.

Diószegi-Horváth Nóra
KULTÚRA

Benedek Ágota: A fóliázás gusztustalan szimbóluma a kirekesztésnek

Az Állva maszturbálok című szorongásnapló írója a Libri egyik sikerszerzője volt, új könyvét viszont már a Leányvállalat nevű független kiadónál jelenteti meg. Ugyanolyan fontos a testünk reakcióival is foglalkozni, mint a félelmeinkkel és gondolatainkkal - mondja a szerző, aki saját köldökét nézegeti.

Benics Márk
KULTÚRA

„Szomorú és dühös vagyok” - Reagált a Heartstopper szerzője, akinek a könyve miatt a kormány megbírságolta a Lírát

Eddig minden nagyobb hazai könyvesbolt polcain megtalálható volt, és sorozat-adaptációja is fut a Netflixen. Az alapsztori: két fiú egymásba szeret.

Solti Hanna
irodalom

Egyetemisták osztogatnak tiltott könyveket egy Libri-üzlet előtt

A fóliaszabadító akciót magyar kiadók is támogatták.

Jelinek Anna
belföld