Hangulatos propagandavideót közölt a kínai állami tévé a sikeres magyar-kínai gazdasági együttműködésről

POLITIKA
  • „Ha egy magyar tud kínaiul, nem kell aggódnia a munka miatt, biztos találni fog.”
  • „Magyarország és Kína összefognak, hogy egy fényesebb, hatékonyabb jövőt építsenek.”
  • „A projekt [Budapest-Belgrád vasútvonal] a Kína és Magyarország közötti, az utóbbi években a szoros kapcsolatok légkörében valósul meg, ami arra ösztönzi a kínai cégeket, hogy beruházzanak ebben a gyönyörű országban.”
  • „Ha ez a cég [Lenovo] nem lenne, nem tudom, hogy kezelhettem volna a munkát és a gyereknevelést egyszerre.”

Orbán Viktor épp Kínában tárgyal az Egy övezet, egy út fórum harmadik csúcstalálkozóján. A fenti idézetek pedig az Egy új eurázsiai kapcsolat – A Selyemút hívása című „dokumentumsorozat” magyar-kínai gazdasági együttműködést bemutató epizódjából származnak, amelyet a CGTN Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Propaganda Osztálya által irányított televízión adtak le – épp ma.

Az Egy övezet, egy út programmal Kína a G7-ek globális befolyását igyekszik ellensúlyozni. Magyarország – amióta Olaszország nyáron kilépett belőle – egyedüli EU-s államként vesz részt. Matolcsy György jegybank elnök korábban kritizálta az alacsony hozzáadott értéket hozó kínai befektetéseket, nem sokkal később azonban egy szintén a Központi Propaganda Osztály által ellenőrzött lapban már dicsérte az Egy övezet, egy utat.

A videóban, mely a kínai turisták körében egyre népszerűbb Magyarország inspiratív bemutatásával kezd, egy kínai mérnök rövid történetén keresztül mutatják be a Budapest-Belgrád vasútvonal építését. „A vasútépítés, különösen a nagysebességű vasútépítés, Kínának világszerte elismerést hoz” – mondja a szimpatikus hangú narrátor, miközben az inspiráló háttérzene hatására az ember már-már úgy érzi, legszívesebben ő is beszállna a közös jövő építésébe.

A beruházást 85 százalékban a kínai állami bank finanszírozza, a munkát pedig Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége végzi két kínai vállalattal közösen. Idén 20 milliárddal növekedtek a projekt költségei. A szerb oldalon a beruházás ára kilométerenként 1,4 milliárddal olcsóbb.

A videóban többen is arról beszélnek, hogy most nagyon megéri kínaiul tanulni, hiszen az országba érkező befektetések kiváló munkalehetőségeket biztosítanak számukra. Említik a két kínai akkumulátorgyárat is.

A CATL kínai akkugyárrtó legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított a debreceni gyárával kapcsolatban. A Párbeszéd-Zöldek politikusa nyújtott be a panaszt, miszerint a gyár úgy kapott engedélyt, hogy annak vízigénye miatt nem teljesülhet az EU a felszín alatti vízbázisok helyzetéről szóló irányelve.

A videóban megjelenik még egy nő is, aki Angliából visszaköltözve attól félt, hogy nem fog tudni egyszerre dolgozni és gyereket nevelni. A Lenovonál azonban ez nem volt gond, és még előrelépési lehetősége is van.

Forrás
Kapcsolódó cikkek

Orbán Kínában tárgyal, ahogy Putyin is

Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek, amelyből épp nemrég léptek ki az olaszok.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kína figyelmeztette a G7-vezetőket: rég elmúlt az az idő, amikor országok egy kis csoportja dönthetett a világ sorsáról

A G7-országok angliai találkozóján Kína feltartóztatásáról egyeztettek.

Sarkadi Zsolt
külföld

Olaszország egyedül hagyja Magyarországot a kínai „Egy övezet, egy út” programban

Giorgia Meloni vezetésével Olaszország kilép Kína globális infrastrukturális programjából.

Mészáros Juli
külföld

Mintha mást gondolna Matolcsy György az akkugyárakról egy kínai lapban, mint a magyar parlamentben

A jegybankelnök márciusi parlamenti beszédében a tőkebeáramlás egyik tipikus csapdájaként emlegette az akkumulátorgyárakat. Júliusban azt írta: „Magyarország célja, hogy az új energiával működő járművek globális ellátási láncának élvonalába kerüljön”. Az MNB szerint nincs ellentmondás.

Haász János
gazdaság

Újabb 20 milliárd forint megy a Budapest-Belgrád vasútvonalra

Egyre drágább a kínai hitelből épülő projekt, ami közel ezer év alatt térülhet meg Magyarország számára.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Jóval drágább a Budapest-Belgrád vasút Magyarországon, mint Szerbiában

Kilométerenként 1,4 milliárd forint a különbség.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a debreceni akkugyár ügyében

Jávor Benedek párbeszédes politikus panaszát vizsgálják ki, aki szerint a CATL-gyár engedélye a gyár hatalmas vízigénye miatt sérti az EU erre irányelveit.

Csurgó Dénes
környezetvédelem