Újabb hatvan fiókot zár be országszerte a Mészáros-féle szuperbank

PÉNZ

Legalább hatvan fiókját zárja be november végéig a Mészáros Lőrinchez kötődő Magyar Bankholding: a fővárosban és nagyobb vidéki városokban is szűnnek meg - „összevonódnak” - bankfiókok. Helyenként az ATM-eket is leszerelik.

A Mészáros Lőrinchez és Matolcsy György jegybankelnök fiának barátjához, Száraz Istvánhoz kötődő Magyar Bankholding májusban alakult meg két bank, a Magyar Kereskedelmi Bank és a Takarékbank bekebelezésével - ezzel megvalósult a NER-szuperbank, amin már legalább nyolc éve ügyködtek az érdekeltek. A Budapest Bankot pont a választásokra időzítve, már tavaly áprilisban beszántotta az MKB. A cégcsoport nemrég a Duna Takarékot is benyelte, bár az látszólag önálló maradt.

Az egyesülési folyamat során eddig több mint háromszáz bankfiók húzta le a rolót országszerte, köztük Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szolnokon, Zalaegerszegen. November végéig bezár, vagy nagyobb egységekhez csatolódik az MBH budapesti, kaposvári, veszprémi, siófoki és tatabányai fiókja is.

November elejéig sok régebbi ügyfél számlacsomagja is megszűnik.

A jegybank augusztusban csoportszintű átfogó vizsgálatot folytatott az MBH csoport nagyjából tíz szereplőjénél, köztük annál az Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nél is, ami a NER új, először a 444 által bemutatott szuperjachtját lízingeli, és ami tetemes veszteséget termelt tavaly. Mészáros szuperbankjánál hiányosságok egész sorát tárták fel. (via Azénpénzem.hu)

Cikkünk megjelenése után az MBH levelet küldött lapunknak, amelyben többek között azt írják: „Az utóbbi években (különösen a pandémia alatt) jelentősen megváltoztak az ügyfelek bankolási szokásai, egyre több ügyet intéznek online, és inkább a komplexebb banki ügyek esetén igényelnek személyes egyeztetést és keresik fel a bankfiókokat, azaz a fiókok fő funkciója egyre inkább a tanácsadás. Ennek megfelelően változott a bankfiókok kihasználtsága is, ezért több más bankhoz hasonlóan az MBH Bank is úgy döntött, hogy ezen változó igények figyelembevételével modernizálja fiókhálózatát”. Megjegyezték azt is, hogy az övék az ország egyik legnagyobb ATM-hálózata közel 900 automatával, amit még fejleszteni is terveznek.

Címlap: Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója (Vajda János/MTI/MTVA)

Kapcsolódó cikkek
Videó

A megvalósult magyar álom: A Matolcsy-crew felemelkedése

Számos gazdasági csodának lehettünk tanúi az elmúlt 12 évben, de talán egy sem volt olyan extrém, olyan merész, olyan hivalkodó, mint a jegybankelnök fiának és barátainak mesés meggazdagodása.

Kiss Bence, plankog, Németh Dániel, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Jövő májusban megalakul a NER-szuperbank, MBH néven egyesül az MKB és a Takarékbank

A Budapest Bankot még tavasszal olvasztották be az MKB-ba, most pedig az MKB-t és a Takarékbankot is egyesíti az állami és kormányközeli hazai tulajdonosok kezében lévő Magyar Bankholding.

Solti Hanna
PÉNZ

Az MBH Bank megveszi a Duna Takarék Bank 98,46 százalékát

Újabb felvásárlást hajt végre a NER-szuperbank.

Herczeg Márk
gazdaság

Mészáros Lőrinccel a fedélzeten lefotóztuk a NER szolgálatába állt legújabb szuperjachtot

Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.

Németh Dániel
belföld

Mészáros Lőrinc szuperbankjának lízingcége a hivatalos tulajdonosa az új szuperjachtnak, amelyen Mészáros Lőrincék nyaraltak

A máltai iratok szerint a Rose d’Or tulajdonosa az Euroleasing Zrt., aminek egyetlen részvényese az MBH Bank.

Németh Dániel, Zöldi Blanka
ÉLET

Akkora veszteséget termelt a luxusjachtot birtokló Euroleasing, hogy nehéz elképzelni, miből csengetik ki az évi 2,4 milliárdos üzemeltetési költségeket

Reméljük, nem kell becsapni a zaciba!

Diószegi-Horváth Nóra
ÉLET

Mészáros Lőrinc szuperbankjánál hiányosságok egész sorát találták Matolcsyék

Az MBH bankcsoport cégei 113 milliós MNB-bírságot kaptak.

Haász János
gazdaság