Akkora veszteséget termelt a luxusjachtot birtokló Euroleasing, hogy nehéz elképzelni, miből csengetik ki az évi 2,4 milliárdos üzemeltetési költségeket

ÉLET

Ahogy azt tegnap a 444 is megírta, az Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt. nevű magyar lízingtársaság a hivatalos tulajdonosa a Rose d’Ornak, a NER legújabb szuperjachtjának, amelynek fedélzetén Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea olaszos családként, vagyis inkább magánemberként nyaralgat.

Mészáros Lőrinc a ROSE D'OR szuperjachton
Fotó: Németh Dániel/444

Az Euroleasing egyetlen részvényese ráadásul nem más, mint Mészáros Lőrinc szuperbankja, az MHB Bank.

És nem ez az egyetlen izgalmas dolog a céggel kapcsolatban, a Népszava azt írja: cégbírósági bejegyzések szerint az Euroleasing Zrt. tavaly 18 milliárd forintos bevétel mellett 1,6 milliárdos veszteséget könyvelt el.Ilyen veszteség mellett pedig már az is kérdéses, hogyan tudná fizetni a cég a 62 méteres, 12 kabinos, 14 fős legénységet foglalkoztató Rose D’Or teljes üzemeltetési költségét, amely egy jachfigyelő portál szerint körülbelül évi 2,4 milliárd forintra rúg. A Népszava hozzáteszi: a korábbi években is „csak” 1,7 milliárd forint körül alakult az Euroleasing Zrt. nyeresége. A cég mérlegadatai csak 2022 decemberéig ismertek, míg a hajó 2023 júliusában került az MBH-leányvállalat tulajdonába.

És ha már szóba került az MHB, érdemes azt is megemlíteni, hogy Mészáros Lőrinc szuperbankja komoly állami segítséggel jött létre három pénzintézet fúziójából, hogy ellensúlyozzák az OTP fölényét a pénzügyi piacon (erről itt írtunk bővebben).

A bank elnök-vezérigazgatójától, Barna Zsolttól pedig annyira nem áll távol a NER-jachtok világa, hogy Németh Dániel kollégánk 2021-ben őt is lefilmezte a Lady Mrd fedélzetén.

A NER-es univerzum legújabb csodahajóját is Németh Dániel találta meg az olasz partoknál, és elsőként ebben a cikkünkben mutattunk meg azt.

Update: Ugyan az Euroleasig 1,6 milliárdos veszteséget könyvelt el tavaly, lízingcégként minden bizonnyal a szuperjacht lízingelésével foglalkozik, így a Népszava cikkében az a részlet nem teljesen világos, hogy a Rose d'Or üzemeltetési költségeit ki állja.

Kapcsolódó cikkek

Mészáros Lőrinc szuperbankjának lízingcége a hivatalos tulajdonosa az új szuperjachtnak, amelyen Mészáros Lőrincék nyaraltak

A máltai iratok szerint a Rose d’Or tulajdonosa az Euroleasing Zrt., aminek egyetlen részvényese az MBH Bank.

Németh Dániel, Zöldi Blanka
ÉLET

Várkonyi Andrea szerint olaszos család benyomását keltették Mészáros Lőrinccel a szuperjachton

Az sajnos nem derült ki, eddig hány olasz családot láttak HELL Ice Coffee Latte-t inni rendes kávé helyett.

Czinkóczi Sándor
utazás

Komoly állami segítséggel született meg a bank, ami Mészáros Lőrincék alá rakta a vadonatúj szuperjachtot

Nemzetstratégiai jelentőségű hajón szürcsölhette a dobozos kávét a leggazdagabb magyar felesége.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rendesen kihasználta az orbáni elit a két luxusjachtot és a magánjetet a nyáron

A Lady Mrd Olaszország és Horvátország között is cikázott, a Seagull Mrd jellemzően a Nápolyi-öbölben keringett. A két luxusjachthoz az OE-LEM lajstromú jet fuvarozta a NER elitjét.

Király András
POLITIKA

Mészáros Lőrinccel a fedélzeten lefotóztuk a NER szolgálatába állt legújabb szuperjachtot

Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.

Németh Dániel
belföld