Hernádi Zsolt: Nem az én lányom, aki miatt vizsgálat volt a Corvinuson, de ismerem az érintett hallgató szüleit

gazdaság

Az ügy azért úgy indult, hogy van egy diák, aki észrevette a vizsgaidőszak kezdete előtt, hogy hoppá, van egy kis probléma: nem teljesítette azokat a házi feladatokat, amiket teljesíteni kellett volna... Tizenkettő kvízt kellett volna, és ő hetet

– ezzel a felütéssel, a hallgató mulasztásának bagatellizálásával kezdett beszélni Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, a Corvinus kuratóriumának elnöke az egyetemi botrányról az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este. És aztán végig ebben a megközelítésben is beszélt az ügyről, lényegében csak a botrányt kirobbantó oktató felelősségét hangoztatva.

Mint arról lapunk számos cikkben beszámolt, Ádám Zoltán egyetemi docens még az év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett, miután egy befolyásos családból származó hallgatójával annak vizsgáján kivételezett az egyetem. A hallgató úgy tehetett vizsgát az egyik tantárgyból egy külön neki elkészített kérdéssor alapján, hogy előzőleg nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket. Az ügyet etikai és belső szabálytalansági vizsgálatok kísérték, a történet vége az lett, hogy az egyetem rendkívüli felmondással elbocsátotta a szabálytalanságra figyelmeztető Ádámot. Az egyetem rektora szerint ez törvényes és arányos döntés volt, az Akadémiai Dolgozók Fóruma ugyanakkor Ádám Zoltán visszavételét követeli.

Hernádi a rektorhoz hasonlóan az interjúban az oktató felelősségét hangsúlyozta többféle módon is. Például amikor elhangzik az a kérdés, hogy

Igaza volt-e a tanárnak?

arra úgy kezdi a válaszát:

A tanárnak annyiban nem volt igaza, hogy ez előfordulhat, hogy valaki nem teljesít bizonyos feltételeket...

Illetve azt az esetet, amikor Ádámot felkereste az érintett hallgató édesanyja, hogy számon kérje, illetve kvázi megfenyegesse a „nagyon fontos ember” férjével, Hernádi így interpretálta:

Álljunk meg egy pillanatra! Miért is állok szóba valakinek az édesanyjával?

Hernádi szerint az egészből azért lett ügy, mert a tanár írt egy levelet egy zárt Fb-csoportba, ahonnan „befújta a szél egy újság szerkesztőségébe, ahol megjelentették”.

Ebben a levélben Ádám Zoltán „azt feltételezte, hogy ennek a hallgatónak a szülei nagy volumenű Mol-részvényekkel rendelkeznek a Forbes magazin szerint (...) és miután az egyetemi kuratórium elnöke Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, ez lehetőséget ad, hogy nyomást gyakoroljon” – mondta Hernádi, majd arra a kérdésre, hogy nem tett-e ilyet, így válaszolt, az elején keresve a szavakat:

„Hogy tettem volna? Ez még viccnek is rossz! Én a gyereknek a szüleivel... történetesen tudom, hogy kiről van... Én az életben nem beszéltem soha a Molról, se másról. Az egyikkel találkoztam egyszer egy focimeccsen. Annyi volt, hogy kezet fogtunk, de az már évekkel ezelőtt volt.”

Szerinte lehetett volna nevet is mondani az érintett diákot emlegetve, de nem mondtak (az interjúban ő sem), és a tanár felelőtlenségét bizonyítandó megismételte, amiről a rektor is beszélt, hogy a botrány miatt számos gyereket ért „olyan támadás, hogy akkor te voltál az, a te apád intézte el”. Az érzelmi húrok sem maradtak el:

– És hadd mondjak valamit: nem az én lányom volt. Szegény lányom is sírt emiatt. De nem ő volt...
– Oda jár ő is?
– Persze!

Ezek után ki lesz az, aki meg mer szólalni, ha bármi anomáliát lát a Corvinuson, kérdezte a műsorvezető. Erre Hernádi nem adott érdemi választ, az Ádám kirúgásához vezető folyamatokról beszélt. Arra az oktatói követelésre, hogy Ádám Zoltánt vegyék vissza, azt mondta: ez egy munkáltatói jogkör, a munkáltató pedig az egyetem.

Kapcsolódó cikkek

Tényleg kivételeztek egy hallgatóval a Corvinuson, az egyetem vezetése mégis fölmentette az érintetteket

Az egyetem etikai bizottsága megállapította, hogy két oktató, akik egyben egyetemi vezetők is, etikai vétséget követett el, amikor mindenkitől elkülönítve, külön kérdéssorral vizsgáztattak egy hallgatót, akinek befolyásos szülei panaszkodtak az egyetemnél. A Corvinus rektorhelyettese viszont úgy látja, ennek ellenére sem érdemelnek szankciót a kollégák.

Csurgó Dénes
oktatás

Corvinus-botrány: rendkívüli felmondással elbocsátották az oktatót, aki felhívta a figyelmet, hogy egy vizsgán kivételeztek egy hallgatóval

Az egyetemen több etikai vizsgálat is zajlott a vizsga miatt. Végül a visszásságokra figyelmeztető oktatón csattant az ostor, aki szerint mondvacsinált okokkal rúgták ki, mert szerettek volna tőle megszabadulni.

Haász János
belföld

A Corvinus rektora szerint odáig vezetett az Ádám Zoltán által kirobbantott vizsgabotrány, hogy MOL-os szülők gyerekeit zaklatták az egyetemen

Mert elindult a találgatás, ki lehet az ügyben érintett diák.

Molnár Kristóf
oktatás

A Corvinus szerint azért rúgták ki a kivételezett diák miatt panaszt tévő oktatót, mert nem működött együtt az egyetemmel

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma ugyanakkor Ádám Zoltán visszavételét követeli.

Haszán Zoltán
oktatás