L. Simon László kedd délelőtt tartja a székfoglaló előadását a Magyar Művészeti Akadémián (MMA). A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói székéből kirúgott valami olyanról beszél, amiről az elmúlt hetekben első kézből szerezhetett tapasztalatokat. Az előadás címe:
Művészi szabadság és intézményi autonómia L. Simont nemrég az általa is megszavazott, homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényt, ami alapján aztán kirúgták, miután Dúró Dóra jelezte a múzeumot fenntartó minisztériumnak, hogy a World Press Photo kiállítás képei között vannak olyanok, amik melegeket ábrázolnak. A kiállítást egyébként Orbán Viktor politikai igazgatója nyitotta meg. Csák János miniszter először korhatárossá akarta tenni a tárlatot, de mivel L. Simonék nem tudták ellenőrizni a belépők iratait, az igazgató repült. Aztán a miniszter a parlamentben alkalmatlannak nevezte L. Simont.
L. Simon kedden történtek ellenére sem volt hajlandó a törvényt vagy a kormányt bírálni, szerinte csak azzal az értelmezéssel van baj, amit a Mi Hazánk adott.
Valamint attól sem ment el a kedve, hogy továbbra is bejárjon a Hír Tv-be a kormánynak kedves témákról beszélni.
Egy képviselő szavazott ellene.
A kiállítást a miniszterelnök politikai igazgatója nyitotta meg, akkor még semmilyen gyermekvédelmi kifogása nem volt. A kormány mostanra rájött, L. Simon László nem védte meg a gyerekeket a sajtófotóktól, ezért menesztették.
Duró Dórának ez is összejött.
Nem kérhetnek személyit.
Azért rúgta ki a Nemzeti Múzeum igazgatóját, mert nem tartatta be a gyerekvédelmi törvényt.
A Nemzeti Múzeum volt főigazgatója az LMP szombathelyi rendezvényén azt mondta, inkább a törvényértelmezés áldozatának tartja magát.