„Új idők, új szelek, új működési rend” - írta, és kirúgta Orbán volt szóvivőjét és az előző majdnem-főigazgatót.
A miniszterelnök „lényeglátó ”, „iránymutató ” gondolatait idézi.
A demonstrálók mécsesekkel rakták körbe a munkahelyüket.
Célja, hogy a múzeum erős, lendületes intézménnyé fejlődjön.
Létrehozzák Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központot, ami öt múzeumból és az Országos Széchényi Könyvtárból áll majd.
Az új főigazgató március 6-án kezdheti meg a munkát.
L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben „megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök” ábrázolását, mindezt „fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül”.
Ezekről tart előadást a Magyar Művészeti Akadémián.
A Nemzeti Múzeum volt főigazgatója az LMP szombathelyi rendezvényén azt mondta, inkább a törvényértelmezés áldozatának tartja magát.
Több mint négyszázan tapsolták meg a nemrég kirúgott főigazgatót.
Ráadásul leváltásban is rutinos.
Megoldották.
A Nemzeti Múzeum volt igazgatója 8 éve nyilatkozott saját bukásairól és a politikai közösségük türelméről.
Csák János szerint „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.
Joumana El Zein Khouryt meglepte a döntés.