Elfogták egy nyíregyházi rendelő 60 éves főorvosát és 59 éves asszisztensét, akik a gyanú szerint rendszeresen hálapénzt fogadtak el a betegeiktől. Az orvos az RTL Híradó értesülései szerint az orvos pénzt kért rákos betegeitől a kemoterápiás kezelések elvégzéséért.
A gyanú szerint egyikük 18, másikuk 11 alkalommal követte el ezt a bűncselekményt két hónap alatt. Az orvosra 5-10 év közötti szabadságvesztést is kiszabhatnak, nyilatkozta a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője. A bíróság 4 hónapra nem jogerősen bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottakat.
A hálapénz intézményét 2021 elején vezették ki, hogy megtisztítsák a korrupciótól a magyar egészségügyet. A szabály betartatására külön szolgálatot hoztak létre. A hálapénz nélkül azonban az állami ellátásban szülő nőknek jelentősen szűkültek a lehetőségei abban, hogy szabadon megválaszthassák, hol, kinél és hogyan akarna szülni.
Fehérgyarmaton komoly problémákat okozott, mikor a nyáron elfogtak két orvost, akik hálapénzt fogadtak el. Az eset után az orvosok nem folytathatták munkájukat a kórházban, hiányukban a kardiológiát be kellett zárni.
A híradónak a Nemzeti Védelmi Szolgálat szóvivője elmondta, tavaly szinte minden hónapra jutott egy ügy. Ezekben az ügyekben az átadott összeg 10 és 800 ezer forint körül mozgott.
Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.
Bár csak március elsejétől indul az orvosok ellenőrzése, már most akadt védenivaló.
Az állami ellátásban szülő nők tízezrei nem dönthetnek szabadon afelől, hol és hogyan akarnak szülni, ki és milyen beavatkozásokat végezhet el a testükön. A hálapénz kivezetése csak bonyolította a helyzetet, hiszen senki nem gondolkodott azon, hogy egyáltalán miért volt hálapénz.