Visszakerült a klinikára a Nemzetiben megsérült egyik színész

kult

Visszakerült a Semmelweis Egyetem klinikájára Szász Júlia – jelentette be hétfőn az egyetem. Az orvosegyetem közleménye szerint a színész állapota „stabil, de a kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényelt”. A Semmelweis közleménye azzal zárul, hogy Szász „várhatóan hamarosan elhagyhatja” a traumatológiát.

Szász Júlia, a Nemzeti Színházban 2023. november 10-én történt baleset egyik sérültje
Fotó: Nemzeti Színház

A Nemzetiben november 10-én szakadt félbe egy előadás, miután a darabban játszó két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó megsérült előadás közben. Később az RTL megtudta, hogy miután négy métert zuhantak a díszletről, a sérüléseik olyan súlyosak, hogy mindkettejüket meg kellett műteni. A baleset utáni héten előbb Szászt, aztán Horváthot is hazaengedték a kórházból, ahová most a színésznő visszakerült.

A baleset miatt a rendőrség nyomozást indított, Vidnyánszky Attila színházigazgató benyújtotta lemondását, de azt Csák János miniszter nem fogadta el. Ezután nem sokkal Vidnyánszky már arról beszélt, hogy „ezt a helyzetet” sokan kihasználták, és „nemtelen támadást indítottak” ellene és a színház ellen. A kormányhoz kötődő médiában és kommunikációban egy héttel a baleset után már Vidnyánszky volt annak legnagyobb áldozata.

Kapcsolódó cikkek

Baleset miatt szakadt félbe a pénteki esti Rómeó és Júlia a Nemzetiben

Két színész megsérült.

Botos Tamás
KULTÚRA

Megműtötték a Nemzeti Színház két, balesetet szenvedett színészét

Állapotuk stabil.

Fődi Kitti
belföld

Hazaengedték a kórházból az egyik nemzetis színészt, aki megsérült a balesetben

Szász Júlia szerdán hazamehetett, Horváth Lajos Ottóról nincs új információ, de az ő állapota is stabil.

Benics Márk
baleset

A Nemzeti Színházban megsérült mindkét színész hazamehetett a kórházból

A színház közölte, hogy Horváth Lajos Ottónak is mielőbbi gyógyulást kíván.

Herczeg Márk
baleset

Nyomoz a rendőrség a Nemzeti Színházban történt baleset miatt

A BRFK a sajtóban megjelent hírek alapján hivatalból rendelt el nyomozást.

Herczeg Márk
baleset

Lemondott Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház éléről

A péntek esti baleset miatt távozik.

Kaufmann Balázs
belföld

Csák nem fogadta el Vidnyánszky lemondását, egyelőre marad a Nemzeti Színház igazgatója

A minisztérium majd a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárulta után foglalkozik a kérdéssel.

Benics Márk
belföld

Vidnyánszky Attila: Sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen

A Nemzeti Színház igazgatója meghatódott azon, hogy mennyi támogató üzenetet kapott az elmúlt napokban, melyben a maradásról akarják meggyőzni.

Horváth Bence
POLITIKA

Ott tart már a Nemzeti Színházban történt baleset, hogy annak Vidnyánszky a legnagyobb áldozata

Még a velünk élő SZDSZ is belekeveredett az ügybe.

Haszán Zoltán
KULTÚRA