„Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valóságommal”,kezdte kedden Strasbourgban Karsai Dániel alkotmányjogász, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az élete végéről. A gyorsított eljárás során szakértőket is meghallgatnak, döntés pedig akár már a jövő év elején születhet. Ha az ügyvéd nyer, a magyar kormánynak változtatnia kell a hatályos jogszabályokon és engedélyeznie kell az aktív életvégi döntést, amire egyelőre nem mutat túl nagy hajlandóságot.
Cikkünk frissül.
A jogászt Stánicz Péter képviseli Strasbourgban. Magyarországon akár öt évre is börtönbe kerülhet, aki segít az aktív életvégi döntés végrehajtásában - ez az asszisztált öngyilkosság. A passzív életvégi döntés, azaz az életmentő, fenntartó kezelések visszautasítása ugyan 1997 óta elvileg legális nálunk, de a bürokrácián nagyon keveseknek sikerült eddig átverekedniük magukat. Nem beszélve azokról - ilyen Karsai esete is -, akik nem kapnak kezelést, tehát nincs mit visszautasítaniuk.
Hogyan gondolkodik az életvégi döntésekről az orvostudomány, a jog, a zsidó-keresztény kultúrkör és a kérelmezők családtagjai? Végrehajtott eseteken és felmerülő kérdéseken keresztül vesszük sorra, miért ilyen bonyolult a kérdés, és hogyan változik a szabályozás Európa-szerte. A Karsaival készült interjúnk pedig itt olvasható.
Keddi felszólalásában az alkotmányjogász azzal érvelt, hogy a hatályos magyar szabályozás diszkriminatív és ellentétes a nemzetközi jogfejlődéssel: öt ország már teljesen, több másik pedig részlegesen engedélyezte az eutanáziát.
„Én azon az ajtón kopogtatok, amin egyedül nem vagyok képes belépni. Kérem a bíróságot, segítsen nekem ebben”,mondta. Az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász célja, hogy a kormány változtasson az aktív eutanáziát tiltó és büntető jogszabályokon, mert az sérti az önrendelkezés szabadságát, és méltatlan szenvedésre ítéli a gyógyíthatatlan betegeket. A kormány képviselője a bíróságon azt mondta, szerintük nem sért emberi jogokat az életvégi döntés tilalma.
(via ECHR) Címlapon: Karsai Dániel sajtótájékoztatót tart Budapesten, 2023. október 25-én. Németh Dániel/ 444
A 46 éves alkotmányjogász azért pereskedik, hogy maga dönthessen az élete végéről.
Karsai Dániel alkotmányjogász kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az élete végéről. Végrehajtott eseteken és felmerülő kérdéseken keresztül vesszük sorra, miért ilyen bonyolult az aktív életvégi döntés kérdése.
Karsai Dániel alkotmányjogásznál tavaly nyáron diagnosztizáltak gyógyíthatatlan betegséget, ALS-t. Novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán készül pereskedni azért, hogy maga dönthessen az élete végéről.