Ki a legszabadabb magyar? Ha ismered, jelöld a 2025-ös Szabad-díjra!
A megemlékezésen az egyetemfoglalók kórusa búcsúzik majd az életvégi önrendelkezésért küzdő alkotmányjogásztól.
Pénteken még az „őrjöngőktől” kérte, hogy fogadják el az ő véleményét is.
Kroó Zita igyekezett megmagyarázni a Karsai Dánielről elmondott véleményét.
„Dani temetése – végakaratának megfelelően – szűk családi és baráti körben lesz vidéken.”
Szerintük az ellenzék nyílt provokációja volt, hogy a parlament egyperces néma csenddel emlékezett meg a múlt héten elhunyt alkotmányjogászról. Karsai Dániel élete végéig hiába küzdött az aktív eutanáziához való jogáért.
„Orbán Balázs lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet, de korrigálta a szavait” - mondta Kocsis Máté a parlamenti évadnyitón.
A momentumos Bedő Dávid kérte, a házelnök nem hagyta szó nélkül.
Az elismeréssel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segítik.
Péter szerint „Daninak még az elmúlt hetekben is voltak egészen jó napjai.”
A miniszter szerint „a vita, amit Magyarországon elindított az emberi méltóság tartalmáról, kereteiről és korlátairól, halálával nem ér véget.”
Az alkotmányjogász az utolsó pillanatig aktív volt. Élete utolsó posztjában Orbán Balázs kapcsán így fogalmaz: „Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni.”
Az alkotmányjogásznál két éve diagnosztizálták az ALS nevű betegséget.
Jogerősen is elutasították a beadványát.
Az ALS-ben szenvedő jogász a júniusi EJEB-döntés után fellebbezett, hogy a 17 tagú Nagykamara foglalkozzon az ügyével, de a testület ezt most indoklás nélkül elvetette.