Nemzetközi beavatkozással meggyőzhetők lennének a tálibok arról, hogy nyissák újra a lányiskolákat, mert a rezsim egyes tagjai már a tilalom visszavonását támogatják - mondta Rangina Hamidi volt afgán oktatási miniszter az ENSZ lányok oktatásáért felelős alszervezetének isztambuli találkozóján.
A tálibok két évvel ezelőtt néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették: véget ért az afganisztáni háború. Az országban természetesen nemzeti ünnepnek nyilvánították augusztus 15-ét, de sokaknak ez az utolsó dolog, amit meg akarnának ünnepelni. A mostanra teljesen kiszolgáltatott afgán nők és lányok tízmillióinak biztosan, akik nehezen megszerzett sikerek után kénytelenek voltak végignézni, ahogy a jogaik elpárolognak a szemük előtt.
A tálib uralom alatt Afganisztán lett az egyetlen ország a világon, ahol a lányok tizenegy éves koruk felett nem járhatnak iskolába - lányiskolák is csak hat tartományban nyíltak a harmincnégyből -, de a gender apartheid a munkahelyek nagy részére és a közterületekre is kiterjed.
A tálibok szóvivője akkor, az újonnan alakult kormány első sajtótájékoztatóján azt mondta, munkát, oktatást, aktív szerepet szánnak a nőknek a társadalomban. Ebben a cikkben sorra vettük, mi (nem) teljesült ebből.
Hamidi szerint a tálibok nem homogén közösség, ahogy bármely más csoportnál, a kormányon belül is vannak nézeteltérések. Nézeteire vegyes reakciókat adtak a találkozó résztvevői: a nők jogait szándékosan elnyomó, radikális fundamentalista tálibokkal való együttműködés faramuci helyzetet teremt.
Wahidullah Hasimi, a tálib oktatási minisztérium külső programokkal és segélyekkel foglalkozó vezetője már a hatalomátvételkor megüzente a nemzetközi közösségnek, ha iskolában akarják látni a lányokat, segítsenek Afganisztánnak finanszírozni az oktatást - sejtetve, hogy a nők oktatása és úgy általában a nők jogai nem tartoznak az ország fontos belügyei közé.
(via Guardian)
Ha magyarázatot keresünk a húszéves afganisztáni háború kudarcára, akkor érdemes úgy vizsgálnunk, ahogy az amerikai politikai és katonai vezetés folyamatában tekintett rá: egy olyan katonai akcióként, aminek a kezdete után egy, legfeljebb két évvel hátra lehet hagyni az országot.
Ígérhettek bármit a tálibok a radikális átmeneti vezetővel, Hasszán Ahund mollával az élen, csoda lett volna, ha a szabadságra vágyó nők milliói megbíztak volna bennük. Az idő pedig az ő félelmeiket igazolta.
A kivonulások óta kevesebb figyelem jut Afganisztánra, pedig a tálibokkal kapcsolatos félelmekből sok minden valóra vált. A nőket szisztematikusan tüntetik el a közéletből, korlátozzák az oktatást, a munkavállalást, üldözik az aktivistákat. Mindössze arról adtak ki rendeletet, hogy a nő nem vagyontárgy.