A brazil Porto Algere városában októberben elfogadtak egy jogszabály-tervezetet, melyről a héten kiderült, hogy azt egy chatbot írta.
Ramiro Rosário városi tanácsos az OpenAI által fejlesztett ChatGPT-vel dolgoztatott ki egy javaslatot, amely megakadályozza, hogy a város az adófizetőket terhelje az ellopott vízfogyasztásmérők cseréjéhez, írja az AP. A javaslaton semmit nem változtatott, úgy nyújtotta be azt a városi tanács 35 tagjának, amit aztán jóvá is hagytak egyhangúlag.
„Ha korábban felfedtem volna, biztos nem bocsátották volna szavazásra” – mondta Rosárió, aki szerint igazságtalan lett volna kockáztatni, hogy a projektet csak azért nem hagyják jóvá, mert azt egy mesterséges intelligencia írta. A városi tanács elnöke, Hamilton Sossmeier szerint az eset veszélyes precedenst teremthet.
A mindent felforgató, egyesek szerint megváltó, mások szerint az emberiség végét jelentő mesterséges intelligenciával mi is foglalkoztunk. A téma sokakat megmozgatott, vannak írók, akik az irodalmat féltik tőlük, vannak forgatókönyvírók, akik az állásukat, és vannak, akik szerint az algoritmusok elrabolják tőlünk az álmainkat.
Ebben a sztoriban lassan a GPT 4-nél fejlettebb nyelvi modell se tudna eligazodni.
Újabb nyílt levélben aggódnak ismert tudósok a legújabb technológiák miatt, most már olyanok is, akik a leginkább élen járnak a fejlesztésben.
Előzetes megállapodásra jutottak a stúdiófőnökökkel.
A technológiák, amelyekről mesterséges intelligencia címszó alatt beszélünk, se nem intelligensek, se nem mesterségesek. Elrabolt álmok, lelketlen regények és további dilemmák a Hévízben. Állítsuk meg az AI-t?