Az m1 mindent megtesz Vučić és a VMSZ sikeréért

külföld
  • A vasárnapi szerbiai parlamenti választások legnagyobb esélyese a hatalmon lévő Szerb Haladó Párt.
  • A legfőbb szövetségesük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).
  • Budapestről Aleksandar Vučić pártját éppen úgy támogatják, mint a magyarokat, gazdasági érdek a koalíció fennmaradása.
  • Szinte nincs olyan nap, hogy ne látogatna a Vajdaságba budapesti miniszter, az M1-en szakértők serege magyarázza, miért fontos a VMSZ-re szavazni.
  • A magyarság közben jóval nagyobb arányban és vészjóslóbban fogy Szerbiában, mint az Orbán Viktor által többször is megdorgált Szlovákiában.

Szerbiában vasárnap rendezik 2022 után az újabb előrehozott parlamenti, valamint tartományi és helyhatósági választásokat. Két tavaszi iskolai sorozatgyilkosság vezetett el odáig, hogy a sorozatos erőszakellenes tüntetések után ősszel feloszlatták a szerb parlamentet.

A szerbiai politikai rendszert Aleksandar Vučić köztársasági elnök a saját képére formálta. Habár a parlamenti választás a hatalmát elvileg nem érintené, magasra tette a lécet és bejelentette: lemond, ha az ellenzék nyer. A legjelentősebb kihívó a Szerbia az Erőszak Ellen nevű többpárti baloldali-liberális tömörülés, a nyugatos ellenzék. A papírforma a hatalmon lévők győzelmét vetíti előre.

A hatalompárti Szerb Haladó Párt listája – vitatott módon – a nevében hordozza a köztársasági elnököt: Aleksandar Vučić – Szerbia Nem Állhat Meg. Az egykori magyarellenes, soviniszta, nacionalista, Vojislav Šešelj-féle radikálisokból kivált haladók legfőbb szövetségese a 2006-ban a hágai börtönében életét vesztő Slobodan Milošević-féle Szerbiai Szocialista Párt és a VMSZ.

A magyar–szerb kapcsolatok még soha nem voltak annyira jók, mint most. Ebben fontos szerep jut a két autoriter hajlamú vezetőnek, Orbán Viktornak és Aleksandar Vučićnak. Összeköti őket a haszonelvűség – mindketten igen nagy kanyarokat írtak le, mire megtalálták azt a populista irányvonalat, ami most jellemző rájuk –, valamint vannak erős gazdasági kapcsolatok is. Ennek egyik példája a kínai pénzen épülő Budapest–Belgrád vasútvonal, de van más is, amiben a VMSZ-nek kitüntetett szerep jut: a Vajdaságba Budapestről érkező százmilliárd forintos fejlesztési pénzekhez közvetve a VMSZ-en keresztül lehet hozzájutni.

A Szövetség vezetői nem dolgoztak eleget

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Az iskolai gyilkosságok után Vučić hatalma a tét Szerbiában

A postások sztrájkolnak, a gazdák utakat és olajfinomítót vesznek blokád alá, a széttöredezett baloldali ellenzék a 2022-es bojkott után közös listán indul. A fogyatkozó magyarok nem felejtenek Gyurcsánynak, így feltétlen hívei a Fidesznek, a VMSZ-nek és egyre inkább Vučićnak is.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Feloszlatja a parlamentet a szerb kormány, az ellenzék összefog az előrehozott választásokra

Az ellenzék több hónapon keresztül heti rendszerességgel szervezett tüntetést az erőszak és a kormány ellen, miután egymás után két lövöldözés rázta meg az országot.

Bódog Bálint
külföld

Szlovákia magyar miniszterelnöke is kiakadt Orbán tusványosi beszédén

Ódor Lajos szerint Orbán kijelentései „nem segítik a szlovákiai magyar kisebbséget."

Botos Tamás
POLITIKA

Bekérette a magyar nagykövetet Szijjártó kijelentései miatt a szlovák külügyminisztérium

A külügyminisztérium szerint Szijjártó túllépett a diplomáciai normákon.

Molnár Kristóf
külföld

Orbán megint leszúrta a szlovákiai magyar politikusokat

Többet kellett volna dolgozni.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Nem akartam megvárni, hogy valaki elzavarjon a saját hazámból

Vučić és Orbán nagyon egymásra találtak, az autokrácia itt is, ott is megvan, de nem az ideológia köti össze őket, mondta Öreg Anna szerbiai parlamenti képviselő az egyesült ellenzék szabadkai kampányán. Mi kellett a szerbiai ellenzéknek, hogy veszekedés nélkül összefogjon kilenc párt?

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Lázár negyven magyarországi fideszes aktivistával erősíti a szerbiai választáson induló VMSZ-t - videón a miniszter pálinkázós eligazítója

És a VMSZ-es aktivisták is jönnek hozzánk jövő tavasszal. A miniszter szerint aki a VMSZ-re szavaz, az a szerb kormányt támogatja. Videón a kötetlen kampányeligazítás kora reggeli pálinkázással.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Eltávolították Lázár János pálinkázós vajdasági videóját

Lementettük a felvételt, ahol a miniszter bejelentette: 40 magyarországi aktivistát küld a határon túlra, hogy segítse a VMSZ kampányát.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Így fogy el a határon túli magyarság

A határon túli magyarok száma Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken és a Vajdaságban is csökkent az elmúlt években. De vajon megállítható a néhol kifejezetten drámai népességfogyás?

Molnár Kristóf
demográfia

Mondtam is a feleségemnek, ne foglalkozz vele, nincs semmi esély arra, hogy miniszterelnök leszek

Ódor Lajos csendes-óceáni banánköztársasághoz hasonlítja a demokráciát leépítő Magyarországot, erről is kérdeztük a volt szlovák miniszterelnököt. Orbánnal többször is tárgyalt négyszemközt, szerepe volt a szlovák euró bevezetésében, a Felvidék szót nem használja, de nem zavarja, ha nem rosszindulatúan használják.

Tóth-Szenesi Attila
külföld