Urbán Flórián vezetőedzőt tíz mérkőzés után menesztette az NB III.-ben szereplő Csorna labdarúgócsapata, írja a Nemzeti Sport.
Urbánt még Szegedről ismerem. Tagja volt az utolsó NB I.-es szegedi csapatnak. A csapat arról volt híres, hogy menet közben léptették vissza a bajnokságtól, mert elfogyott a pénz. A legjobban a Dunaújváros bosszankodott - persze a szegediek mellett -, mivel így megsemmisítették a Szeged elleni, 9-0-ra megnyert meccsük eredményét. Kilenc gól, így Tököli mesterhármasa is ment a levesbe.
Az akkori Szegedben olyan nevek voltak, mint az azóta életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Herczku Szabolcs, a 2020-ben egy kilencedik emeleti ablakból kizuhant Udvari Szabolcs vagy a bundabotrányba keveredett Kenesei Zoltán. Urbán ennek a csapatnak volt a hangadó játékosa, senki nem tudta úgy tüzelni a pénz híján reményt vesztett csapattársakat, mint ő.
Az egykori negyvenszeres válogatott, Újpesten és Anderlechtben is megfordult védő a kétezres évek közepe óta edzősködik, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Legnagyobb eredményét azonban éppen idén érte el, amikor a BVSC-t az NB II.-be juttatta fel egy impozáns menetelés végén. A csapat veretlenül, 101-15-ös gólkülönbséggel, sikersen megvívott osztályozóval zárta a 2022-23-as idényt. Teljes joggal járt a mesternek a tömény alkoholból és sörből álló torta. A másodosztályban már nem ment ennyire jól, hamar menesztette is a klubot irányító volt MLSZ-elnök, Kisteleki István.
Nem sokáig volt azonban csapat nélkül, az NB III.-ben kiesési gondokkal küzdő Csorna igazolta le. A város nem volt ismeretlen számára, hiszen korábban rövid ideig már dolgozott ott, mint annyi más városban is Felcsúttól Százhalombattáig, Nagykőröstől Dunakesziig. „Célunk minél több pont gyűjtése és az NB III-as tagság meghosszabbítása” - nyilatkozta munkába állásakor.
Nos, végül tíz meccsen két pontra futotta, így a csapat 5 ponttal áll az utolsó helyen.
Urbán egyébként közéleti aktivitásáról is ismert, a 2006-os tévésostrom idején ő is az ostromlók között volt, az RTL Klubnál betöltött szakkommentátori állása bánta a történteket. Volt jobbikos jelölt is időközi önkormányzati választáson, a 10 százalék körüli eredménye nem is volt rossz. Urbán könyvet is írt az életéről, amiben bevallotta: Mészöly Kálmán szövetségi kapitány egyszer a Zöld Angyal sörözőből hívta be a válogatott keretbe.
A sportolók nyilvános interjúban célozgattak a különleges tortára, amit valaki kiposztolt a Facebookra.
Egy veretlen NB 3-as bajnoksággal a háta mögött, a másodosztályban egy győzelem, négy vereség és két döntetlen után.
Horváth Imre a szavazatok felét megkapta az időközi választáson. A fideszes jelölt csak 30 százalékot ért el. (A feldolgozottság 90 százalékos.)
Urbán Flórián májfájdító könyvet írt az életéről. Menyecskék, borocskák, söröcskék. Ő volt az, akit egy kocsmából hívtak be a válogatottba, a Fidesz pedig NBI-es kispadot ígért neki, ha nem lesz jobbikos jelölt.