csorna

Sima hétköznap van, mégis akadozik a vonatközlekedés, volt IC, amelynek pisiszünetet kellett tartania

Kedd délután 15-30 perces késések vannak Székesfehérvár és Budapest között.

Fődi Kitti
közlekedés

3,5 milliárdos megbízást kapott Mészáros Lőrinc cége egy EU által támogatott vasúti fejlesztési projekten belül

Az összeg 85 százalékát az EU állja.

Bódog Bálint
gazdaság

A MÁV szerint rémhírterjesztés, hogy kamuból lassítanák a vonatokat Pápa és Csorna között

Egy igazságügyi szakértő szerint a vonal sebességkorlátozásainak 87 százaléka indokolatlan. A MÁV szerint ez nem igaz.

Windisch Judit
közlekedés

A Magyar Közlekedési Klub nyílt levélben fordul Lázár Jánoshoz, amiért a MÁV kamu lassújelekkel szabotálja a Pápa és Csorna közötti forgalmat

Már az indokolatlan sebességkorlátozások feloldásával 22 perccel lehetne rövidíteni a menetidőt.

Molnár Kristóf
közlekedés

„Stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolási eljárás” alá került a csornai napelemgyár

Orbán döntése alapján.

Mészáros Juli
gazdaság

Áder János 2014-ben tette le az alapkövét, de még mindig nem működik a csornai napelemgyár

Pedig bőven kapott hitelt meg támogatást, és az önkormányzat az infrastruktúrát is fejlesztette, sőt utat is elnevezett a cég ügyvezetőjének anyjáról.

Herczeg Márk
gazdaság

Tovább folytatódnak Urbán Flórián megpróbáltatásai a magyar labdarúgásban

Tíz meccs két pont, útilapu.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Hatszor kell le- és felszállnia annak, aki vonattal akarja megtenni a Budapest-Csorna-Szombathely utat

Egyszerre újítják fel a Szombathely-Csorna és a Biatorbágy-Szárliget közötti szakaszt.

Benics Márk
közlekedés

Szellemi terrortámadást hárított el Kövér László házelnök Csornán

A véleményterror után újabb szörnyűséggel próbálkoznak azok az emberek, akik nem pontosan ugyanazt gondolják a világról, mint Kövér László.

erdelyip
politika

Keresik Kennyt a South Parkból, mert pénztárcát lopott Csornánál

Eddig bejött neki az álca.

Herczeg Márk
bűnügy

Polt Péter szerint nem történt bűncselekmény a csornai napelemgyár ügyében, amire felvettek EU-s és állami támogatást, eximbankos hitelt, és mégsem gyárt

Az OLAF azért vizsgálatot indít, hátha megint csak a magyar hatóságok nem találtak gyanúsnak egy 2 milliárd forintnyi EU-s támogatásból és 7 milliárdos Eximbank-hitelből meg nem valósuló projektet.

Herczeg Márk
bűnügy

Feldíszített Trabantot próbált ellopni a körforgalomból a csornai Péter

A kiállított autó ablakát is betörte a 27 éves férfi. A drogtesztje pozitív lett.

Boros Juli
bűnügy

Hegyeshalomnál már áznak, kellemes délutánt!

Király András
időjárás

Éppen Áder János városában fuccsolhat be egy milliárdokkal támogatott napelemgyár

Pedig az alapkövet is az államfő rakta le. Az üzemben másfél éve termelni kellene, de a kétmilliárdos uniós támogatás és hétmilliárdos állami hitel ellenére még egyetlen napelem sem készült el.

Haszán Zoltán
gazdaság

Jeges vízben találtak az idős hölgyre a csornai rendőrök

Autójával csúszott az árokba, ahonnan már nem tudott kimászni.

Botos Tamás
baleset