A majdnem karácsonyi Blikkből megtudhattuk, hogy Várkonyi Andrea „rajong a szeretet ünnepéért, a szívmelengető időszakért, amely során a lélek mellett az otthonok is díszbe öltöznek”. „A volt televízióssal ugyan nagyot fordult a világ, mióta az ország leggazdagabb vállalkozójának, Mészáros Lőrincnek a felesége lett, a karácsonyi időszakban sem különbözik másoktól, üzletasszonyból háziasszony lesz” – írja a lap Várkonyiról, aki a szeptember óta tartó szilenciumot megtörve kiposztolta a karácsonyfáját.
A TV2 volt műsorvezetője a Blikknek elmondta, hogy karácsonykor nem homár-mangó krémfresch, fésűkagyló-wakame és citrushínár kerül az asztalra: „Pont ugyanazt csinálom, mint bármelyik háziasszony, amikor érkezik a karácsony. Fát díszítek a lányommal, vagy éppen bejglit sütök, főzök, az ünnepi menüben is pont ugyanazok találhatóak meg, mint máshol: hal, kacsa, pulyka.”
A cikk egyik komoly tanulsága, hogy a jelek szerint pénzzel, hatalommal és még szerelemmel sem lehet elérni mindent, Mészárost ugyanis be sem engedik a saját konyhájába. „Sütne-főzne ő, ha hagynám” – nevette el magát Várkonyi, amikor a férjéről kérdezték, de azt mondta: „Szerintem minden háziasszony egyetért azzal, hogy a birodalmába nem szívesen enged be senkit, ezzel én is így vagyok, ott én vagyok a főnök.”
Nem tudom, hol van ilyenkor Szánthó Miklós neokonzervatív divatikon és antiliberális standupos, mindenesetre itt van a nagy kormánypárti előadóművész alkotása a témában:
A cikk hátralevő része hosszan taglalja, hogyan, milyen bejgli készül a Mészáros családnál, és hogy az ország leggazdagabb dollármilliárdosa éppen hol fogja tölteni a karácsony napjait.
Azt azért kötve hiszem, hogy a nemzeti bajnok barátja, Orbán Viktor ne tudna bármikor behatolni a konyhába tunkolni, mint a szegény gyerekek otthonában.
Mit árul el korunkról és a kortárs politikai-gazdasági elitről Várkonyi és Mészáros alcsúti lagzimenüje.
„Hazánk egyik legtehetősebb üzletembere óvja a magánéletét, így sokan nem tudhatják róla, hogy igazán romantikus férfi hírében áll. Úriember, gáláns, s akit szeret, annak igyekszik a kedvében járni” – írja a lap.
A párt beszélő feje, aki magasan emelkedik ki a többiek közül. Másik iskola. Más nevelés. Más anyag. Más csont. Más fej. Más agy. Textúra. Mélységek. Stratégia.
Szóljon az ének és zengjen a dal.
Megtartotta év végi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök: meglesz a reptér, tárgyalna Zelenszkijjel, szétesett a V4, Scholz mondta, hogy menjen ki. Sok sikert minden magyar nagytőkésnek. Összefoglalónk.