Törökországban őrizetbe vettek 33 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Izraelnek kémkedtek

külföld

Isztambulban és hét másik török tartományban őrizetbe vettek 33 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Izraelnek kémkedtek, további 13 gyanúsítottat még keresnek – jelentette a helyi hatóságokra hivatkozva az Anadolu hírügynökség, ami szerint a gyanúsítottakat Törökországban élő palesztinok és izraeli kormányellenes aktivisták elleni kémkedésre toborozták.

Palesztinpárt tüntetés Isztambulban január 1-én.
Fotó: Ilker Eray/Middle East Images via AFP

A török belügyminiszter az X-en azzal vádolta az izraeli hírszerzést, hogy műveleteket tervezett Törökországban élő külföldiek ellen, a gyanúsítottakat ebben az ügyben fogták el. Ali Yerlikaya szerint az izraeli hírszerzés Törökországban élő külföldieket próbált azonosítani, üldözni és elhurcolni. Izrael egyelőre nem reagált a vádakra.

Recep Tayyip Erdoğan török államfő december elején óva intette Izraelt attól, hogy a radikális iszlamista Hamász Törökországban lévő tagjait levadássza. A török kormány kapcsolatokat ápol a Hamásszal, aminek egyes vezető tisztségviselőiről úgy tudni, hogy Törökországban tartózkodnak. A Hamász az EU-ban és az USA-ban terrorszervezetnek számít, de Törökországban nem. (MTI)