Herczeg Zoltán hátat fordított a divatiparnak, és a jövőben lakásfelújításból akar élni - írta meg a Blikk.
Herczeg azért váltott, mert tartalékolni akar nyugdíjas éveire, a divattervezés viszont ezt nem teszi lehetővé. Emellett szeretne zöldebbé is válni, a lakásfelújítások mellett a klímavédelem népszerűsítésével is foglalkozna.
Jelenleg használt, 20-25 milliós garzonokat keres. Ha megtalálta a tökéleteset, nekikezd a felújításnak. Terve szerint nyáron már értékesítené is a restaurált ingatlant.
Herczeget 2022. október 21-én tartóztatták le kábítószergyanús anyag – fű és kokain – miatt. A divattervezőnél 100 gramm fű volt, a rendőrségi közleményben megjelent 16 gramm kokaingyanús porról pedig azt mondta, hogy azt a fémdobozzal együtt mérték le, azért lett ennyi.
Végül fél évet töltött börtönben, 2023 májusában szabadult. Utána azt mondta, új értelmet nyert az élete, és egészen másképp értelmezi már a szabadságot.
Az ügyvédje is megerősítette a hírt.
A nyomozati iratokból az derült ki, hogy a divattervezőt már 2022 áprilisa óta megfigyelték, aztán október 21-én kapták el.
A BRFK „kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást”.
A bent töltött idő alatt azoktól is sokat tanult, akik bántották.