Közel 17 ezer ember halálát okozhatta a koronavírus első hullámának idején, hogy a malária ellen alkalmazott orvosság hatóanyagát, vagyis hidroxiklorokint adtak nekik, állapította meg egy francia tanulmány. A kutatók becslései szerint Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Államokban 16 990 ember halhatott meg emiatt.
Pedig Donald Trump még elnökként csodaszerként reklámozta a hatóanyagot, és saját bevallása szerint maga is szedte, pedig szinte semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy bármennyire is hatékony volna. Az itthon Delagil néven forgalmazott anyag 2020 elején nálunk is hiánycikké vált, ezért a magyar gyógyszerhatóság az alkalmazhatóságában bízva exporttilalmat rendelt el.
Annak ellenére, hogy 2020 nyarára már kutatások sora igazolta, hogy a hidroxiklorokin hatástalan a COVID ellen, Donald Trump azért küldött kétmillió adaggal belőle Brazília akkori populista elnökének Jair Bolsonarónak. Bolsonaro annyira bízott a gyógyszerben, hogy akkoriban két egészségügyi miniszterétől is megvált, csak mert ők óvatosabbak voltak a kérdésben. A brazil elnök azt hirdette: aki velem van, ezt a gyógyszert szedi.
2021 tavaszán már a WHO is azt javasolta az orvosoknak, hogy ne használják a koronavírus-járvány elleni harcban az eddig malária és néhány autoimmun betegség kezelésére alkalmazott gyógyszert. Egy 2021-es tanulmány jelezte, hogy a szer alkalmazása ronthatott a halálozási arányon, akkor 11 százalékot becsültek. A franciaországi Lyon és a kanadai Québec egyetemeinek kutatói most ezt felhasználva elemezték a hat ország kórházi adatait. Ugyanakkor világszinten a szám jóval magasabb lehet. (Politico)
A témában végzett eddigi legnagyobb metaelemzés szerint a szer nem csökkenti, de legalább nem is növeli a halálozás kockázatát.
Remek ajándék volt, egyrészt mert Brazília Bolsonaro rajongása miatt eleve úszik a hidroxiklorokinban, másrészt mert olyan a kiszerelése, hogy a tablettákat egyenként kéne kisebb darabokra törni.
Hónapok óta világos, hogy a hidroxiklorokin nem hatékony a koronavírus ellen, Trump most mégis újra felkapta a témát. Bolsonaro brazil elnök pedig megüzente az embereknek: aki velem van, ezt szedi!
Gyakorlatilag hatástalan.