67 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Vízkelety Mariann - értesítette a volt államtitkár családja az MTI-t. Vízkelety Mariann az Antall-kormány idején került a Miniszterelnöki Hivatalba, ahová egy ügyvédi kitérő után az első Orbán-kormány alatt tért vissza, és ott maradt az MSZP regnálása idején is: 2002 és 2004 között, Medgyessy Péter miniszterelnöksége alatt ő volt a Miniszterelnöki Hivatal titkárságvezetője.
2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki, ezután a KSH elnökhelyettese lett, majd 2015-től öt éven át az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.
Ebben a minőségben ő intézte a végrehajtói kamarával kapcsolatos ügyeket, többek között ő nevezte ki formálisan a miniszter nevében a végrehajtókat is. Így került elő a neve a Schadl-perben, ahol a vád szerint kiterjedt korrupciós mechanizmusokkal alakították a végrehajtók kinevezését. A nyomozás során Völner Pál államtitkár is Vízkeletyre mutogatott, az ügyészség vádirata szerint azonban Vízkelety nem tudta, mi zajlik a háttérben. Bár a vád szerint Vízkelety tisztában volt azzal, hogy Völner határozta meg az adott helyekre végrehajtónak kinevezendő személyeket, ennek ellenére tanúként sem szerepelt az ügyben.
Vízkelety Mariann volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke is, ők szervezik többek között Orbán Viktor évértékelőit.
„E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem.”
Völner Pál a bíróságon nem óhajtott válaszolni az ügyész kérdéseire, annyira ellenségesnek tartja a vádhatóságot, ami őt az 50-es évekre emlékezteti. Az ügyész szerint ez furcsa, hiszen államtitkárként maga is a rendszer fontos része volt, ami viszont Völner védője szerint cinikus megjegyzés. Völner kitartott amellett, hogy ártatlan.