Novák Katalin kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét

POLITIKA

Novák Katalin szerdán kinevezte a közmédia online igazgatóját, Lánczi Tamást az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökévé. A szuverenitásvédelmi törvény betartatására létrehozott, önkényesen kijelölt ügyeket vizsgáló, korlátlan hatáskörű hivatal február elsejével kezdi meg működését.

Lánczi politológus, volt fideszes helyettes államtitkár, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője - a nevéhez fűződik a kormánykritikus kutatókat, jogászokat, aktivistákat és újságírókat listázó Soros-lista -, majd a XXI. Század Intézet igazgatója volt. Jelenleg az MTVA online igazgatója. A szuverenitásvédelminek csúfolt törvényt pár nappal karácsony előtt Novák Katalin annak ellenére írta alá, hogy az elmúlt hetekben több mint száz civil szervezet és a Magyar Lapkiadók Egyesülete is tiltakozott ellene.

A független szerkesztőségek nyilatkozata a Szuverenitásvédelmi Hivatalról.

Forrás

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke mellett a köztársasági elnök a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki Horvát Szilárd korábbi helyettes államtitkárt, a Széchenyi István Egyetem rektorává pedig Friedler Ferenc egyetemi tanárt.

Habony Árpád jobbkezeként, londoni tanácsadócégének igazgatójaként, az évi több milliárd forintos profitot garantáló Pécsi Dohánygyár fb-elnökeként Lánczi az orbánizmus egyik leglelkesebb híve és védelmezője, aki bármilyen helyzetben képes megtámogatni a kormány politikáját vagy aktuális füllentéseit, legyen szó halálbüntetésről, baloldali pártokat támogató bevándorlóhordákról vagy a filmtámogatás dacára kormánykritikus Enyedi Ildikó megrendszabályozásáról - írta róla Rényi Pál Dániel még 2018-ban.

Friss Lánczi-portrénk itt olvasható.

A szuverenitásvédelmi törvény hivatalosan nem a médiacégek működését szabályozza, mégis alkalmas arra, hogy súlyosan korlátozza a sajtószabadságot, nehezítse és ellehetetlenítse a független szerkesztőségek, újságírók, médiacégek munkáját. A hivatal elnöke mentelmi jogot kaphat.

Kapcsolódó cikkek

Novák Katalin aláírta a szuverenitásvédelmi törvényt

De azért fogott a vétó-toll is, egy másik tervezetet továbbküldött az Alkotmánybíróságnak.

Solti Hanna
belföld

A „Szuverenitásvédelmi Hivatal” kártékony és jogállamellenes, mégsem félemlítheti meg a független médiát

A minden adatot begyűjtő, bárkit kikérdező, akárki ellen bevethető hivatal létrehozása ellentétes a legelemibb jogállami normákkal, emberi jogi és demokratikus alapelvekkel, valamint a józan ésszel is. Független szerkesztőségek közös álláspontja.

Uj Péter
Média

Na, kinek az üzlettársa lett felügyelő bizottsági tag egy nagy állami bizniszt elnyerő multinál?

A dohány-nagykereskedelmi monopóliumot elnyerő BAT Pécsi Dohánygyár még márciusban erősített Lánczi Tamással, a Századvég vezető elemzőjével, Habony Árpád londoni cégének ügyvezetőjével.

Király András
POLITIKA

A századvéges Lánczi Tamás szerint Európában az elit ellenzi csak a halálbüntetést

Bezzeg az átlagemberek! Orbán Viktor ötlete szivárog lefele.

Horváth Bence
POLITIKA

Egyszerűen nem fogja elhinni, miért fogadna be bevándorlókat a baloldal

Csodálatos okfejtést vezetett le a köztévé műsorában a Századvég vezető elemzője. Jó szórakozást kívánunk!

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bárkit szívesen fölvesz vagy lehúz listájáról a Figyelő, szerintük ez az újságírás

Lánczi Tamás azt mondja, hogy listára való mindenki, aki párton kívül politizál, és hogy a Figyelő példát mutatott újságírásból.

Rényi Pál Dániel
media

Habony Árpád mindenese lesz a magyar szuverenitás első számú őre

Lánczi Tamásban saját elvtársai sem igen bíznak, és egyetlen általa irányított szervezet sem húzta sokáig. A NER legkevésbé szuverén kádere hat éven át vezetheti Orbán új szuperhatóságát.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Mentelmi jogot adnának a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

Hat évre szól a megbízatás, közel havi 5 millióért, Orbán szuverenitásán múlik, ki kapja a megbízatást.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA