Rakétatámadást indítottak a hútik egy amerikai tulajdonú hajó ellen csütörtökön. Joe Biden nem sokkal előtte jelentette ki, hogy az amerikai válaszcsapások nem igazán tántorították el a hútikat attól, hogy továbbra is tűz alá vegyék a Vörös-tengert, amit már a japán hajók is inkább elkerülnek.
A Pentagon közleménye szerint személyi sérülés és kár sem történt az MV Chem Rangerre nevű amerikai hajón, miután arra rakétákat lőttek ki a hútik. A válaszcsapás azután érkezett, hogy az Egyesült Államok öt alkalommal mért légicsapásokat az Irán által támogatott hútik ellen Jemenben.
Az amerikai erők csütörtökön 14 rakétát vettek célba, amelyeket az Egyesült Államok szerint a Vörös-tengeri hajózás elleni támadásokra szánhattak a Washington által globális terrorizmussal vádolt hútik.
A Vörös-tenger gázai háború által is sújtott déli részét november vége óta az Iránnal szövetséges, síita iszlamista hútik tartják rettegésben, akik először elfoglaltak egy brit tulajdonú és japán üzemeltetésű teherhajót, mert szerintük az valójában izraeli – az incidenst iráni terrorcselekménynek minősítették –, majd több kereskedelmi hajót is rakétáztak. (BBC)
A hajók így Afrika déli része, a Jóreménység-fok felé kerülnek, ami közel egy héttel megnöveli a szállítási időt.
Ez volt a negyedik amerikai légicsapás. Nem sokkal korábban a hútik dróntámadásában megsérült egy áruszállító hajó.
A négyezer éves jemeni konfliktus egyik legcsúnyább epizódja zajlik. De hiába a lebombázott temetési menetekről és éhező gyerekekről érkező képek, a Nyugat kitart a legtöbb szenvedést okozó szövetségese, Szaúd-Arábia mellett.
2021-ben vették le őket a listáról.