Az 5 egy lerontott szám és egyéb érdekes tudnivalók

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, új hét indul, és a 444 napindító hírlevele szokás szerint érkezik is. Lesz itt hideg- és melegfront is a héten, érdemes lesz majd résen lenni. Addig is, szokás szerint négy cikket külön is ajánlunk:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Az élet itthon

Fotó: Németh Dániel/444

Terézváros polgármestere az országos politikába nem akar visszatérni, de a következő öt hónapban, a választásokig a Momentum elnökségét erősíti. Interjú Soproni Tamással, aki azt mondja: annyi mindennel lehetne korrektebben támadni a Momentumot, de a hazaárulózás tényleg bántja.

Volt mindenféle mozgolódás az ellenzéki térfélen a hétvégén is, például Karácsonyék szerint nem jó a Momentum kétlistás ötlete, közös ellenzéki indulás kell Budapesten (a főpolgármester amúgy a Párbeszéd EP-listájára is rákerült), míg Ungár arról beszélt, hogy Karácsony politikájában nem az számít, hogy mit képvisel, hanem az, hogy a Facebookon hogyan tudja magát Orbán áldozataként beállítani. Az LMP emellett felszólította Karácsonyt, hogy vonja vissza a BKK-járatok ritkítását. Kapcsolódik valamennyire a témához, hogy a Közlekedő Tömeg szerint hazudik a BKK, nem mutatták be a járatritkítás tervezetét.

Hír volt még itthonról a hétvégén, hogy eladná a Pénzügyminisztérium épületét Varga Mihály, több százan tüntettek a szegedi egyházmegye erdőirtása ellen, Trump pedig megint Orbánt emlegetve beszélt összevissza.

Forrongó világ

Fotó: LOUAI BESHARA/AFP

Miközben az ENSZ-főtitkára elítélte Izraelt a „szívszorító” és „példátlan” gázai katona műveletei miatt, Netanjahu ismét leszögezte, hogy szó sem lehet palesztin államról, míg az EU külpolitikai vezetője arról beszélt, hogy korábban épp Izrael finanszírozta a Hamászt. Irán szerint amúgy Izrael lőtte ki azt a rakétát, ami Szíriában végzett az Iráni Forradalmi Gárda tagjaival, és a közel-keleti eseményekhez kapcsolódó hír volt, hogy összeütközött két brit hadihajó a bahreini kikötőben.

Oroszországban közben Putyin választási központjában szólalt fel a háború ellen egy orosz katona felesége, légicsapás ért egy donyecki piacot, és kigyulladt egy csepfolyósított-földgáztelep Szentpétervártól nem messze. Írtunk emellett arról is, hogy videójátékos tapasztalata segítette az ukrán katonát, aki hatástalanított egy orosz T-90M típusú harckocsit.

Recep Tayyip Erdogan aláír egy Bayraktar Akıncı típusú drónt egy isztambuli rendezvényen 2019 novemberében.
Fotó: Anadolu Agency via Getty Images

A drónok megkerülhetetlenné váltak, áruk csökken, technológiájuk rohamosan fejlődik, egyre több vásárló kopogtat a törökök ajtaján. Részletesen írtunk arról, hogy a Bayraktar drónok hogyan erősítették tovább Erdogan nemzetközi helyzetét.

Szintén hosszabban írtunk az év elején berobbanó legújabb afrikai konfliktusról: Etiópia egy tengeri kijáratért cserébe kész államként elismerni Szomáliföldet, alaposan felháborítva a régió számos szereplőjét.

És hír volt még a világból, hogy Ron DeSantis már vissza is lépett az elnökjelöltségtől Trump javára, hogy szombaton több mint százezren tüntettek Németország-szerte az AfD ellen a deportálási tervről tartott találkozó miatt, és vasárnap is hasonló tömegben vonultak utcára az emberek. Ezekhez képest apróság, hogy a római szexi papos naptáron szereplő férfiak valójában nem is papok.

Sportok

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

26 év szünet után sikerült a magyar férfi kézilabda-válogatottnak világversenyen megvernie Horvátországot, ezzel eldőlt, hogy már mindenképp a legjobb tíz között végeznek az Eb-n. Folytatás hétfő este!

Kevéssel azután, hogy megírtuk, fél év után repedezik a megalomán szaúdi fociprojekt, újabb játékos fakadt ki az ott tapasztalt viszonyokra. És sporthír volt az is, hogy Sallai Roland csapattársa lesz a szezon végéig Freiburgban Szalai Attila, illetve hogy a FIFA elnöke automatikus vereséggel büntetné a rasszista szurkolók csapatait.

Lenin

Fotó: PHILIPPE DESMAZES/AFP

Száz éve halt meg Lenin, az évfordulóra időzítve írt Diószegi-Horváth Nóra nem szokványos évfordulós cikket, olyan kérdéseket érintve, minthogy miért nem temetik el Lenint, hogy jön ide Dziga Vertov, az ember a felvevőgéppel, és hogy mennyire sikerült beléptetnie Vlagyimir Iljicsnek a gyerekeket a Tiszta Tányérok Társaságába.

Számok és agyak

Horváth Oszkár, Magyar Dávid és Puzsér Róbert számokról beszélget a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorának 2024. január 18-i adásában.

Puzsér Róbert számok jelentéséről vitatkozott műsorvezető-társaival. Tényleg. Fontos összefoglalócikkel jelentkeztünk.

Jó dolgok

Fotó: Malla Hukkanen

„Aki Kaurismäki filmje, a Hulló levelek pont olyan, mint a többi Kaurismäki-film: hibátlan.” – írtuk nagyon lelkes kritikánkban. És a film tele van apró ajándékokkal mozi- és zenebolondoknak, különösen azoknak, akik a 90-es években bele voltak habarodva a budapesti művészmozi-hálózat repertoárjába. Írtunk emellett a Keskeny út a boldogság felé című dokumentumfilmről, ami egy roma meleg párról szól, akik a salgótarjáni romatelepről kitörve felköltöztek Budapestre, hogy musicalt írjanak az életükről.

Volt emellett Hangover is, ezúttal Vike válogatásával, a Qubit pedig az mikroszkopikus lények állatkertjéről, az amszterdami Micropiáról írt.

Podcast

És volt persze Borízű Hang is.

Kapcsolódó cikkek

Meleg- és hidegfront, -14 és 13 fok egyaránt várható a jövő héten

Végre valami változatosság.

Molnár Kristóf
időjárás

Soproni Tamás: Meglepett az a kicsinyesség, amivel néha találkoztam a politikában

Terézváros polgármestere az országos politikába nem akar visszatérni, de a következő öt hónapban, a választásokig a Momentum elnökségét erősíti. Interjú Soproni Tamással, aki azt mondja: annyi mindennel lehetne korrektebben támadni a Momentumot, de a hazaárulózás tényleg bántja.

Haszán Zoltán, Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Egyre befolyásosabb középhatalommá teszi az Erdogan uralta Törökországot a dróndiplomácia

A drónok megkerülhetetlenné váltak, áruk csökken, technológiájuk rohamosan fejlődik, egyre több vásárló kopogtat a törökök ajtaján. Könnyen lehet, hogy még az elnök utódát is a Bayraktar drónokat gyártó cég vezetésében kell keresni.

Takács Lili
külföld

A világ legnépesebb tengerrel nem rendelkező országa kikötőt akar, és nagyon komoly feszültségeket szított az ötletével

Etiópia az eddig senki által nem elismert Szomálifölddel egyezne meg, hogy a tengeri hozzáférésért cserébe elismerhetnék őket országként. Egyiptomon át Törökországig sokan kivannak a tervtől, miközben Szomáliában már háborús terveket emlegetnek.

Horváth Bence
külföld

Puzsér Róbert: A 2-ből vissza nincs út az 1-be, de van előre a 3-ba

A publicista többször vitába keveredett műsorvezetőtársával, Horváth Oszkárral, amikor a rádióban a számok jelentéséről beszélgettek.

Herczeg Márk
filozófia

Karácsonyék szerint nem jó a Momentum kétlistás ötlete, közös ellenzéki indulás kell Budapesten

Pénteken dobta be a Gyurcsány-mentes lista ötletét a Momentum, szombatra lecsavarták.

Botos Tamás
Budapest

Felkerült az EP-listára is, mindkét választáson indul Karácsony

A párt szerint "erős, zöld, civilekből és aktivistákból áll" a listájuk.

Botos Tamás
POLITIKA

Ungár: Karácsony politikájában nem az számít, hogy mit képvisel, hanem az, hogy a Facebookon hogyan tudja magát Orbán áldozataként beállítani

Az LMP olyan főpolgármester-jelöltet keres, „aki képes egy ciklusnál tovább gondolkodni.”

Botos Tamás
POLITIKA

Az LMP felszólította Karácsonyt, hogy vonja vissza a BKK-járatok ritkítását

Szerintük a ritkítással csak azt éri el Budapest, hogy sok utas átül az autójába.

Molnár Kristóf
közlekedés

A Közlekedő Tömeg szerint hazudik a BKK, nem mutatták be a járatritkítás tervezetét

Nem látták, így véleményezni sem tudták.

Botos Tamás
Budapest

Eladná a Pénzügyminisztérium épületét Varga Mihály

Költözik a tárca a József nádor térről.

Botos Tamás
POLITIKA

Több százan tüntettek a szegedi egyházmegye erdőirtása ellen

A demonstráció közelében Novák Katalin is feltűnt.

Botos Tamás
POLITIKA

Trump szerint egyesek azért nem szeretik Orbánt, mert túl erős

De úgy véli, hogy jó, ha egy erős ember vezeti az országot.

Benics Márk
külföld

Az ENSZ-főtitkár elítélte Izraelt a „szívszorító” és „példátlan” gázai katona műveletei miatt

Antonio Guterres azután mondta ezt, hogy kiderült, a háború kezdete óta több mint 25 ezer palesztin halt meg.

Benics Márk
külföld

Netanjahu nem támogatja az önálló palesztin állam tervét

Az szerinte ellentétes Izrael biztonsági érdekeivel.

Benics Márk
külföld

Az Európai Unió külügyi főképviselője szerint Izrael pénzeli a Hamászt

Izrael határozottan visszautasította a vádakat.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Az Iráni Forradalmi Gárda négy tagja halt meg egy izraeli rakétacsapásban

Magas rangú vezető is volt köztük.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Összeütközött két brit hadihajó a bahreini kikötőben

Felvették a balesetet.

Botos Tamás
külföld

Putyin választási központjában szólalt fel a háború ellen egy orosz katona felesége

Bátor döntés ez egy olyan országban, ahol tilos nyíltan kritizálni a háborút.

Benics Márk
külföld

Légicsapás ért egy donyecki piacot, legalább 25-en meghaltak

A régió oroszbarát kormányzója szerint a légicsapást az ukrán hadsereg hajtotta végre.

Molnár Kristóf
háború

Kigyulladt egy csepfolyósított-földgáztelep Szentpétervártól nem messze

A helyiek drónokat hallottak.

Benics Márk
külföld

Videójátékos tapasztalata segítette az ukrán katonát, aki hatástalanított egy orosz T-90M típusú harckocsit

Pedig tűzereje jóval kisebb volt, mint az orosz harckocsié.

Molnár Kristóf
háború

Több mint százezren tüntettek Németország-szerte az AfD ellen a deportálási tervről tartott találkozó miatt

A párt neonácikkal tárgyalt a menedékkérők és külföldi származású németek tömeges kitoloncolásáról.

Benics Márk
külföld

Vasárnap is több mint százezren tüntettek Németországban az AfD ellen

Münchenben például olyan sokan voltak, hogy a tüntetést biztonsági okok miatt félbe kellett szakítani.

Molnár Kristóf
külföld

A római szexi papos naptáron szereplő férfiak valójában nem is papok

Sőt, a modellek közül néhányan még csak nem is olaszok.

Benics Márk
külföld

26 év szünet után sikerült a magyar férfi kézilabda-válogatottnak világversenyen megvernie Horvátországot

A csapat 3 meccs után 4 ponttal áll a középdöntőben, és az már biztos, hogy a legjobb tízben végez a kölni olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.

Gazda Albert
sport

Megkapta az első nagy pofont a szaúdi futballprojekt

Hat hónappal és tizenhét mérkőzéssel szerződtetése után Jordan Henderson otthagyta szaúdi klubját, az Al-Ettifakot, és pénteken aláírt a holland Ajaxhoz. Az igazolás nem tesz jót az állam által felpumpált bajnokságnak, főleg, hogy mások is elégedetlenkednek.

Benics Márk
sport

A Manchester City korábbi játékosa szerint sok európai futballista elégedetlen Szaúd-Arábiában

Aymeric Laporte más életminőséget várt, nehezére esik napi három órát az autóban tölteni.

Benics Márk
sport

Sallai Roland csapattársa lesz a szezon végéig Freiburgban Szalai Attila

A magyar válogatott védő a Hoffenheimtől került kölcsönbe a Freiburghoz.

Benics Márk
sport

A FIFA elnöke automatikus vereséggel büntetné a rasszista szurkolók csapatait

A jelenlegi legszigorúbb szankció a meccs félbeszakítása.

Molnár Kristóf
foci

Lenin élt, Lenin él, Lenin 100 éve halt meg

Kell-e ma gondolkodnunk bármennyit is Leninen? Nyilván nem kell. De miért nem temetik el, hogy jön ide Dziga Vertov, az ember a felvevőgéppel, és mennyire sikerült beléptetnie Vlagyimir Iljicsnek a gyerekeket a Tiszta Tányérok Társaságába?

Diószegi-Horváth Nóra
évforduló

A kemény férfiak nem énekelnek

Aki Kaurismäki filmje, a Hulló levelek pont olyan, mint a többi Kaurismäki-film: hibátlan. És tele van apró ajándékokkal mozi- és zenebolondoknak, különösen azoknak, akik a 90-es években bele voltak habarodva a budapesti művészmozi-hálózat repertoárjába.

Gazda Albert
FILM

Azok mentek el a roma-meleg párról szóló dokumentumfilmet megnézni Salgótarjánban, akik előtte kommentelték, hogy buzik

Oláh Kata dokumentumfilmje a Keskeny út a boldogság felé egy roma meleg párról szól, akik a salgótarjáni romatelepről kitörve felköltöztek Budapestre, hogy musicalt írjanak az életükről. A dokumentumfilm azonban nem csak az álmuk hajszolását mutatja be, hanem azt a roma közeget is, ami az elfogadással küzd.

Fődi Kitti
FILM

Lágy dallamok erőgyűjtéshez

Semmi durvulás, finom elektronika: Vike a Hangoverben.

Horváth Bence
hangover

Simogatni való állatkák és förtelmes szörnyek: páratlan élményt nyújt a mikroszkopikus lények állatkertje, az amszterdami Micropia

Plüss medveállatka, hangyafarm, mikrobamérő és több milliónyi szabad szemmel láthatatlan, repülő, úszó, mászó, osztódó és szexelő mikroorganizmus egy helyen? Ilyen állatkert nincs még egy a világon.

Radó Nóra
tudomány

Borízű hang #155: A disznótor braziljai, a sült krumpli szívcsakrája, véreskezű tábornokból cuki manganagypapa, Emma Stone a budai Mekiben

Malachús, kétféle töpörtyűszerűség, véreshurka, galangalos kolbász, lawar hússaláta, disznófület nem is kértünk. Rezsiszilárding @Bali. Nem durvul az indonéz kampány.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast