Egyedi és ünnepélyes eseményre várják a diákokat Gyulán: megtekinthetik Novák Katalint

POLITIKA

Háromnapos körutat tesz Békés Megyében Novák Katalin köztársasági elnök, a Narancs.hu beszámolója szerint Gyulán különösen készülnek a jeles eseményre.

A lap információi szerint ugyanis a legnagyobb tanulói létszámmal rendelkező gyulai általános iskola egyik hatodik osztályának szülőit tömörítő zárt Facebook-csoportban az osztályfőnök küldött tájékoztatást arról, hogy a gyerekek miképp vesznek részt január 24-én, szerdán azon az eseményen, ahol Novák Katalin felkeresi Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus erődítményét, a gyulai várat.

A gyulai vár, melyet megtekint a köztársasági elnök
Forrás: Wikipédia

Az osztályfőnök azt is tudatta a szülőkkel, hogy osztályfőnöki órán már beszélt erről a gyerekekkel, ám ahhoz képest történt némi változás: „január 24-én délelőtt fél 9-kor érkezik a várba, s aznap ott lesz a köztársasági elnök hivatala. A vár előtt pedig ünnepélyes zászlófelvonásra és őrségváltásra kerül majd sor, éppen úgy, ahogy a Sándor-palota előtt szokás.” Mindez a pedagógus tájékoztatása szerint „turistalátványossága és elismert eseménye a budai várnak”.

Novák Katalin tavaly márciusban Somogy megyében tett látogatást, ott például egészen direktben tekintett meg gyerekeket, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA
A köztársasági elnök ebből a szögből is tekintett meg gyerekeket tavaly.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az üzenetben olvasható volt továbbá az is:

„Dr. Görgényi Ernő polgármester úr meghívását tolmácsolva hívják és várják a tanulókat és pedagóguskísérőiket ezen egyedi és ünnepélyes eseményre.” A hívott és várt diákoknak szerda reggel 7:30-ra kell beérniük az iskolába, mert 10 perccel később már indulnak is a gyulai várhoz.

via Narancs.hu