Az önálló gondolkodásra rákapó Fidesz-frakció a miniszterelnöki találkozó után dönt a svéd NATO-csatlakozásról

humor

A hivatalos verzió szerint nem a magyar kormány zsarolja Svédországot a NATO-csatlakozás megszavazásával, hanem a komoly belső vitákkal küzdő Fidesz-frakció szívatja bő másfél éve a hatalmi ágak elválasztására amúgy is kényesen ügyelő Orbán Viktort, és autonómiamámorban fetrengő fideszesek még Szijjártó Pétert is totál hülye helyzetbe hozták, aki még decemberben is azt ígérte, hogy még a törökök előtt megszavazzuk. A rend kedvéért a miniszterelnök politikai igazgatója is komoly arccal belemondta az ATV kameráiba, hogy a Fidesz-frakció nem egy szavazógyár, a kormány nem mondhatja meg, hogy mire szavazzanak. A csütörtöki állás szerint egy magyar-svéd miniszterelnöki találkozó még összejöhet az ügyből.

Az ATV megkérdezte a Fidesz-frakciótól, hogy indokoltnak tartja-e rendkívüli parlamenti ülés összehívását Svédország NATO-csatlakozásának a ratifikálása miatt. Erre tömören azt mondták,

megvárják a miniszterelnöki találkozót.

Kövér László egyébként még mindig nem támogatja Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez.

Kapcsolódó cikkek

Rendkívüli dolog történt a Fidesz frakcióülésén, „komoly vita” alakult ki, amikor Orbán a finn és a svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte

Többen felemlegették a régi sérelmeket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbán: „Szorgalmazni fogjuk, hogy a Magyar Országgyűlés szavazza meg Svédország NATO-csatlakozását”

A miniszterelnök telefonon beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

Benics Márk
külföld

Szijjártó továbbra is azt ígérte Brüsszelben, hogy nem mi fogjuk utoljára ratifikálni a svéd NATO-csatlakozást

A svéd külügyminiszternek legalábbis ezt mondta, de csatlakozás kérdése továbbra sincs napirenden a parlamentben.

Fődi Kitti
külföld

Orbán Balázs komoly arccal: A Fidesz-frakció az nem egy szavazógyár

Nem érte meglepetésként a kormányt, hogy Magyarország lett az utolsó a svéd NATO-csatlakozás ügyében.

Botos Tamás
POLITIKA

Mégis eljöhet Budapestre a svéd miniszterelnök Orbánnal tárgyalni

Pár napja a külügyminiszterük még arról beszélt, nem lát okot arra, hogy Magyarországgal tárgyaljanak Svédország NATO-csatlakozásáról.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kövér László nem támogatja a svéd NATO-csatlakozást

Nem tartja kellemetlennek a helyzetet, mert „valakinek utolsónak is kell lenni”. Nem sietünk, rendkívüli parlamenti ülés sem lesz.

Kolozsi Ádám
belföld