Erdoğan aláírta Svédország NATO-csatlakozását, amit így már csak Magyarország blokkol

külföld

Recep Tayyip Erdoğan török elnök aláírta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs okmányát, majd a jogszabályt közzétették a hivatalos közlönyben, és ezzel befejeződött a törökországi ratifikáció.

Az államfő azután írta alá a ratifikációs okmányt, hogy a török parlament keddi plenáris ülésén jelentős többséggel megszavazta a vonatkozó előterjesztést – írja az MTI.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök este az X-en üdvözölte a fejleményeket, azt írta, Svédország ezzel kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezett a NATO-tagság útján.

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan 2023. december 18-án.
Fotó: Kaufmann Balázs/444

Erdoğan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) közölte, hogy az ankarai jóváhagyásban kulcsszerepet játszott Stockholm határozottabb fellépése a Svédország területén élő kurd szélsőségesek ellen. Erdoğan korábban a ratifikációt kapcsolatba hozta amerikai harci repülőgépek beszerzése iránti török igényekkel.

Az észak-atlanti szövetség alapokmánya szerint minden tagországnak hozzá kell járulnia bármely új tagország felvételéhez. Már csak a magyar parlament szavazása és Orbán Viktor aláírása hiányzik. A Fidesz-frakció délután közölte, hogy a miniszterelnöki találkozó után dönt a svéd NATO-csatlakozásról.

A hivatalos verzió szerint nem a kormány zsarolja Svédországot a NATO-csatlakozás megszavazásával, hanem a komoly belső vitákkal küzdő Fidesz-frakció szívatja 1,5 éve a hatalmi ágak elválasztására amúgy is kényesen ügyelő Orbánt. A Fidesz delegációja azóta járt Finnországban és Svédországban is, hogy helyi képviselőkkel tárgyaljanak, az ő beszámolóik alapján viszont a magyar politikusok nem kötötték semmilyen elváráshoz a csatlakozás megszavazását.

Hende Csabáék ellenőrzik a jogállamiságot Stockholmban 2023. március 7-én.
Fotó: Caisa Rasmussen/TT News Agency via AFP

Szijjártó Péter még decemberben is azt ígérte, hogy még a törökök előtt megszavazzuk. A rend kedvéért a miniszterelnök politikai igazgatója is komoly arccal kimondta az ATV-n, hogy a Fidesz-frakció nem egy szavazógyár, a kormány nem mondhatja meg, hogy mire szavazzanak. Egy magyar-svéd miniszterelnöki találkozó még összejöhet az ügyből. Kövér László egyébként még mindig nem támogatja Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez.

Ezt is megértük: Hende Csabáék leckéztetik a világ legnagyobb katonai szövetségét.

Kapcsolódó cikkek

Az önálló gondolkodásra rákapó Fidesz-frakció a miniszterelnöki találkozó után dönt a svéd NATO-csatlakozásról

Addig is hagyják Orbán Viktort kételyek között őrlődni.

Czinkóczi Sándor
humor

Rendkívüli dolog történt a Fidesz frakcióülésén, „komoly vita” alakult ki, amikor Orbán a finn és a svéd NATO-csatlakozás támogatását kérte

Többen felemlegették a régi sérelmeket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Így lett a magyar parlament az utolsó, ami még nem szavazta meg a svéd NATO-csatlakozást

Európa erős embere a tüske a gépezetben, a homok a küllők között, a bot a köröm alatt.

Herczeg Márk
POLITIKA

A svéd külügyminiszter szerint március végén ratifikálhatja a magyar parlament a NATO-csatlakozási kérelmüket

Tobias Billström fogadta Hende Csabáékat.

Herczeg Márk
hadsereg

„A finn politikusoknak senki nem szabhatja meg, hogy mit mondjanak”

A Fidesz delegációja pontosan azt kapta Helsinkiben, amire számítani lehetett. A NATO-csatlakozás ügyében teljes volt az összhang, a többiről meg vagy nem volt szó, vagy helyretették őket. Interjú a finn delegációt vezető házelnökkel, Matti Vahnanennel.

Miklósi Gábor
külföld

Szijjártó továbbra is azt ígérte Brüsszelben, hogy nem mi fogjuk utoljára ratifikálni a svéd NATO-csatlakozást

A svéd külügyminiszternek legalábbis ezt mondta, de csatlakozás kérdése továbbra sincs napirenden a parlamentben.

Fődi Kitti
külföld

Orbán Balázs komoly arccal: A Fidesz-frakció az nem egy szavazógyár

Nem érte meglepetésként a kormányt, hogy Magyarország lett az utolsó a svéd NATO-csatlakozás ügyében.

Botos Tamás
POLITIKA

Mégis eljöhet Budapestre a svéd miniszterelnök Orbánnal tárgyalni

Pár napja a külügyminiszterük még arról beszélt, nem lát okot arra, hogy Magyarországgal tárgyaljanak Svédország NATO-csatlakozásáról.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Kövér László nem támogatja a svéd NATO-csatlakozást

Nem tartja kellemetlennek a helyzetet, mert „valakinek utolsónak is kell lenni”. Nem sietünk, rendkívüli parlamenti ülés sem lesz.

Kolozsi Ádám
belföld