Amikor egy cikksorozatból egy hét alatt alkotmánymódosítás lesz

reggel 4

Jó reggelt! Én már csak egy teát kérek!

Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök teázik a Sándor-palotában 2024. január 15-én.

Rendhagyó hírlevél következik, hiszen meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy újságíró, egy szerkesztőség vagy akár az egész magyar média és nyilvánosság ilyen gyorsan ilyen heves meghátrálásra kényszerítse a kormányt.

Mert emlékezzünk csak vissza: amikor nem egészen egy hete Kaufmann Balázs megírta, hogy a pedofil igazgató bűnsegédje kegyelmet kapott, a kormányoldal első válasza az volt, hogy álhírt terjesztünk, és K. Endre derék ember, és alkalmasint koncepciós per áldozata lett. Innen jutottunk el odáig, hogy már csak a sziklaszilárd alaptörvény kivésése elég erős válasz, annyira kifordult magából Orbán Viktor. Ott tartunk, hogy a lehető legerősebb eszközökkel kell bebiztosítani, hogy az olyanok, mint K. Endre és főnöke, „a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények” tettesei, ne kaphassanak kegyelmet soha.

Amúgy Orbán párttársai és kormánya vezetői, elvileg, tavaly április óta tudták az ügy minden részletét, ugyanis ők elemezték, terjesztették fel és írták alá a kegyelmi kérvényt. A miniszterelnök legkésőbb hat napja tudja, mégis csak most lépett. Nyilván nem azért, mert most világosodott meg az elméje, hanem mert megmérték, hogy muszáj.

Kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, mondta a miniszterelnök, de ez félrebeszélés. Nem magától alakult ki valami akadémiai természetű jogelméleti disputa, hanem áldozatok, nevelők, jogászok és bíróságok, valamint az ügyet tevékenyen előmozdító RTL-es műsor, a Házon Kívül elérte, hogy börtönbe kerüljön a gondjaira bízott gyerekeken erőszakot tevő igazgató, illetve az őt segítő helyettese. Aztán jött Kaufmann kolléga, és közzétette a mindenkit felháborító kegyelmi döntést, utána pedig nagyon következetesen és profin, háttér- és véleménycikkekben, a kulcsszereplőket, sőt magát K. Endrét is megszólaltatva vitte végig az ügyet.

Aminek persze nincs vége, hiszen messziről nézve Novák Katalin széke is inogni látszhat, Varga Judit meg sem szólalt még, hamarosan pedig - biztosra vehető, mert a Kaleta-ügy után is ez volt - elindul valami mindent bemocskoló propagandahadjárat. De ennek a napnak a végén azért jegyezzük fel: volt egy ügy, aminek következménye lett. És üzenete is: mindent azért nem lehet, egyelőre még nem, még az örök kétharmadok országában sem.

És akkor a cikkajánló, hiszen ezért jöttünk össze: a sok mai anyag közül ajánlok egy összefoglalót; aztán Balázs és Plankó Gergő véleménycikkét arról, mi állhat az érthetetlen döntések mögött; végül pedig a gyerekvédő szervezetek közös közleményét.

Minden más röviden

Fotó: Bankó Gábor/444

Portik Tamást életfogytiglanra, Gyárfás Tamást 7 évre ítélték Fenyő János meggyilkolása miatt, de Gyárfás egyelőre nem megy börtönbe. Szily László személyes emlékek segítségével idézi meg Fenyőt és korát.

Szijjártó szerint „az Egyesült Államok nagykövete az ellenzék valódi vezetője”, az egyszeri fideszes szavazó meg vakarja a fejét, hogy akkor ezek szerint nem a Gyurcsány vagy a Soros.

Házunk tája: a Tyúkól podcast a pink kapitalizmus poklába száll alá, mi pedig köszöntjük új kollégánkat, Székely Saroltát, aki ezzel a remek kis matolcsys cikkel jelentkezett be.

Napi hírösszefoglalónkra, illetve más hírleveleinkre föltétlenül föl köll iratkozni.

Kapcsolódó cikkek

A kormánymédia védelmébe vette a pedofil igazgató bűnsegédjét

Novák Katalin nem indokolta, miért adott kegyelmet. A Magyar Nemzet és az Origo névtelen szerzői megtették, nem is akárhogy.

Urfi Péter
bűnügy

Már mérik, hogy le kell-e mondania Novák Katalinnak

De a kegyelemhez hozzájáruló Varga Judit megítélésére is kíváncsiak a közvélemény-kutatók.

Benics Márk
POLITIKA

Inkább nem szólnak a bicskei áldozatokhoz, csak hogy ne kelljen a lényegről beszélni

A legtöbbet az mondja el a kegyelmi botrányról, hogy mi az, amit még se Novák Katalin, se Varga Judit, se Orbán Viktor nem tett meg. Egy olyan döntés után, amit se a köztársasági elnök, se a kormány nem tolhat el magától. Egy olyan ügyben, ami a köztársasági elnök állításával szemben egyáltalán nem megosztó.

Kaufmann Balázs, plankog
vélemény

Több mint száz gyermekjogi szervezet és szakértő közösen tiltakozik Novák Katalin kegyelme miatt

A gyermekvédő szervezeteket tömörítő koalíció szerint Novák döntése „teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen” az Alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével.

Bódog Bálint
belföld

Portik Tamást életfogytiglanra, Gyárfás Tamást 7 évre ítélték Fenyő János meggyilkolása miatt

Hatalmas biztonsági intézkedések előzték meg az ítéletet.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Egyelőre nem megy börtönbe a 7 évre ítélt Gyárfás Tamás

A bíróság szerint eddig is mindig megjelent a bíróságon, és semmi nem utal arra, hogy szökni tervezne.

Bódog Bálint
bűnügy

Gyárfás vs. Fenyő: akiket Horn Gyula próbált kibékíteni

Az épületbe először belépve először az hökkentett meg, hogy Fenyő valóságos magánhadsereget állomásoztatott az irodaházban. Ilyen volt a magyar média két erős és erőszakos emberének párviadala a kilencvenes években.

Szily László
bűnügy

Szijjártó szerint „az Egyesült Államok nagykövete az ellenzék valódi vezetője”

Ez a külügyminiszter szerint egyrészt szórakoztató, másrészt növeli a kormány támogatottságát.

Bódog Bálint
belföld

Washington a kongresszusi tétovázással Kína karjaiba lökheti a csendes-óceáni miniszigeteket

Nauru, Palau, Tuvalu, Solomon-szigetek és társaik most még viszonylag ritkán jutnak eszünkbe, de valószínűleg a jövőben többet fogunk róluk hallani, mert katonailag az Egyesült Államoknak és most már Kínának is fontosak.

Takács Lili
külföld

Zelenszkij kirúgta Valerij Zaluzsnij főparancsnokot

Az elnök és a főparancsnok nem értett egyet abban, hogyan kellene a háborút folytatni.

Benics Márk
külföld

Kizárták az elnökválasztásról Putyin kihívóját

Meglepetés!

Solti Hanna
POLITIKA

Tyúkól #9: Felpattintottunk a csiganyálmaszkot

Ömlenek ránk a szépségtippek, sokuk azonban nem csak hatástalan, de egyenesen káros is lehet: eheti podcastunkban a pink kapitalizmus bugyraiban merültünk el.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna, Kun Zsuzsi
podcast

Kézről kézre jár Matolcsy Ádám körül a közpénzből felújított NER-kedvenc luxusétterem épülete

Ide-oda passzolgatták az ingatlant, még a jegybanki alapítványok vagyonát kezelő céget is bevonták a játszmába.

Székely Sarolta
ingatlan