„A magyar állam a legnagyobb szörny”

belföld

Péntek este megtelt a Hősök tere, ahova influenszerek/youtuberek hirdettek demonstrációt Odakint most szörnyek járnak címmel. A kiálláshoz az elmúlt napokban több mint száz híresség csatlakozott, köztük még egy egykori fideszes politikai influenszer, valamint Curtis néven rappelő Széki Attila neve is szerepelt, de utóbbi végül kihátrált.

A tüntetést hat nappal azután tartották, hogy a cikkünk nyomán kirobbant botrányba belebukott Novák Katalin köztársasági elnök, miután kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltusolási kísérletében volt bűnrészes. Ugyan 18 órára volt hirdetve a kezdés, de akkor még tömött sorokban érkeztek a résztvevők a helyszínre, az M1-es metrót is le kellett zárni.

Forrás

A rendezvény főszervezője Pottyondy Edina volt, ő is maradt a végére. „Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott. Nemcsak akkor, amikor szabadon engedték a pedofil ragadozó bűntársát, hanem most is, ma is, ebben a percben is, amikor nincs egy mindenre kiterjedő, átlátható és független vizsgálat, ami tisztázná a felelősséget, hogy kik tudtak a kegyelemről, kik engedélyezték, kik intézték” – kezdte. Szerinte nem kezdődött el a gyermekvédelmi rendszer és az ahhoz kapcsolódó jogi szabályozás átvilágítása, és nem tudjuk azt sem, hogy kiket engedtek még el. „Hány ilyen eset lehet még? Nincs válasz! Csak ócska kommunikációs megoldások vannak.”

Fotó: Németh Dániel/444

    Pottyondy ezután arról beszélt, hogy „lecseréltek két lélegző golyóstollat”, és hogy Novák Katalin a kegyelmi döntés után most „nem ügyészekkel és újságírókkal néz szembe, hanem a pénzes postással.A volt államfő büntetése, hogy élete végéig luxusban kell élnie.” Szerinte csak most fogják igazán ránk szabadítani a poklot, hogy fedezzék magukat. „Ha a bicskei pedofilsegítő megúszta, milyen védelmet élvezhetnek a valóban hatalmasok?” – tette fel a kérdést Pottyondy, aki szerint „ez a kegyelmi botrány arról is szól, hogy ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, akkor ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni”.

    Pottyondy emlékeztetett arra is, hogy „a bicskei gyermekotthonba nem szakpszichológusokat küldtek, hanem egy bronz érdemkeresztet” – utalva arra, hogy a bicskei gyermekotthon elítélt pedofil igazgatóját kitüntették.

    „Odakint most szörnyek járnak. Az állam a legnagyobb szörny. De az a társadalom sem jobb nála, ami csendben tűr.Beszédét azzal fejezte be, hogy ezt a kiállást az első lépésnek kell látni, mert akkor „újra van remény”. Pottyondy beszéde bővebben a közvetítésünkben olvasható.

    Pottyondy előtt beszélt Osváth Zsolt is: „Ha azt hiszitek kormányt jöttem megdönteni, akkor csalódni fogtok” – mondta a youtuber. Osváth leginkább a rendszerszintű problémákra akarta felhívni a figyelmet, arra hogy penészesek a falak, és hogy nagyon kevés zsebpénzt kapnak a gyerekek. Mint mondta, a gyermekbántalmazóknak nincs bocsánat, ebben egyetértenek a miniszterelnökkel. De nem elég az, hogy szemlesütve nem csinálnak semmit. Osváth beszédének további részei a közvetítésünkben olvashatók.

    A Jólvanezígyből ismert Szabó Márton Csoki szerint ez két hét rámutatott, hogy „Magyarországot magára hagyták azok, akiket közös ügyeink intézésével bíztunk meg.”Szerinte ebben semmi új nincs, mert pártokból függetlenül ez van, és ezzel kell együtt élnünk 35 éve. Azt mondta, „muszáj fenntartani ezt a botrányt a közbeszédben, hogy továbbra is féljenek, és hogy ne történhessen meg még egyszer ez.” Szabó beszéde bővebben is olvasható a közvetítésünkben.
    A Nemakarokbeleszólni két tagja, Tapasztó Orsi és Fancsikai Eszter is beszélt. Előbbi örökbefogadó szülőként azt mondta, nem mer belegondolni, hogy soha nem fogja tudni teljes bizonyossággal, hogy mi történt az örökbefogadott gyerekével addig, amíg hozzá nem került. „De az én gyerekem már biztonságban van. A realitás viszont az, hogy nagyon sokaknak ez nem adatik meg.” Fancsikai szerint a gyerekeit senki nem védi meg a bántalmazóktól, ráadásul az is bebizonyosodott, hogy az intézményekben nem tudnak vigyázni a gyerekekre. Beszédeik - részletesebben itt és itt olvashatók - között olyan mondatokat játszottak be, amiket az áldozatok szerint bántalmazóik száját hagyták el.
    Baukó Attila, azaz Azahriah csak videoüzenetet küldött, amiben azt mondta, teljesen új szint, hogy pedofil arcoknak falazunk. „Az a narratíva, hogy milyen bátor Novák Katalin és Varga Judit. Ha nem derült volna ki, szerintetek lemondtak volna? Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni, mint megannyi alkalommal.”
Kapcsolódó cikkek

Több mint 100 híresség állt a Pottyondy Edina által szervezett tüntetés mellé

Névvel, arccal. Curtis időközben cáfolta, hogy részt venne a tüntetésen.

Fődi Kitti
belföld

Gálvölgyi János, Molnár Ferenc Caramel, Tóth Bettina – újabb hírességek álltak a Hősök téri tüntetés mellé

A Curtis-ügy után írásban is meg kellett erősíteniük a támogatást.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Influenszerbotrány a jobboldalon: kilép a Fidelitasból és a PS Tv-t is otthagyja Tóth Bettina😑

Rég volt utoljára olyan, hogy valaki nem bukott le jachtos kurvázással vagy egy brüsszeli orgiából az ereszen lecsúszva, mégis otthagyta a Pártot.

Herczeg Márk
botrány

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Így készült a 444 cikke, ami után megbukott Novák Katalin és Varga Judit

Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?

Szász Zsófi, Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs, plankog, Rényi Pál Dániel, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video

Pottyondy Edina: A magyar állam csődöt mondott, az állam a legnagyobb szörny

Mészáros Juli

Az intézetis Osváth Zsolt mondta az első beszédet

Fődi Kitti

Szabó Márton Csoki: Egy kormánynak sem sikerült megoldania ezeket a problémákat az elmúlt 35 évben

Mészáros Juli

Fancsikai Eszter is úgy tenne, mint Orbán Viktor, csak ő ezért börtönbe menne

Fődi Kitti

Tapasztó Orsi örökbefogadó szülőként: Soha nem fogom tudni, mi történt a gyerekemmel, amíg nem került hozzám

Mészáros Juli