szabó márton

Dr. Schwab vs. Schobert

A Fókuszcsoport műsorában próbálták megvitatni az elhízás az egészségtelen életmód okait. Schwab a cigihez hasonlóan külön boltokba zárná a szénhidrátokat, Schobert a csokikra diabéteszes lábakról tenne fotót, de azt is elmondta, hallott már a mikrobiomról, látta a Netflixen.

Mészáros Juli
életmód

A JÓLVANEZÍGY műsorvezetője arról beszélt, hogy megverte őt egy újpesti önkormányzati képviselő

A keddi Magyarország-Koszovó mérkőzés után történt.

Benics Márk
belföld

Pottyondy Edina: Az állam a legnagyobb szörny, de az a társadalom sem jobb, ami rajong az elnyomóiért

Látjuk, hogy az emberségnek is van bázisa - mondta Pottyondy Edina a youtuberek tüntetésén, ahova olyanok is kimentek, akik a rendszerváltás óta nem tüntettek. Azahriah szerint most ébredni kell, Osváth Zsolt pedig arról beszélt, a gyerekekre nem a melegek jelentik a veszélyt. A hivatalos program vége után néhány száz tüntető a Fidesz-székház előtt dulakodott a rendőrökkel.

Kiss Bence, plankog, Kovács Bendegúz, Molnár Kristóf, Kristóf Balázs
video

„A magyar állam a legnagyobb szörny”

Körülbelül 50 ezren mentek ki az influenszerek tüntetésére a Hősök terére, ahol többek között Pottyondi Edina is felszólalt.

Benics Márk
belföld

Nyugdíjasként lett matektanár, most kirúgta a tankerület, mert részt vett a polgári engedetlenségi akciókban

Szabó Márton próbaidejét töltötte egy budapesti szakgimnáziumban, a tankerület indoklás nélkül mondott fel neki.

Horváth Bence
oktatás