Lassan tízéves a NER állami kommunikációt átalakító és központosító intézménye, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH). A szervezetet, ami a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozik, 2014 őszén hozták létre, 2015 óta minden állami szerv csak ezen keresztül rendelhet bármiféle kommunikációs, illetve rendezvényszervezési munkát.
A bő kilenc évvel ezelőtti indulása óta a nagyjából hetven embert foglalkoztató hivatal 951 központi keretmegállapodást kötött, írja a G7. A közbeszerzési portál adatbázisában talált több mint 2300 szerződés alapján azt írják: ebben az időszakban összesen 1360 milliárd forint értékben kötöttek szerződést az NKOH keretmegállapodásai alapján az állami szereplők kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra. A portál szerint ez azt jelenti, hogy az elmúlt években az NKOH keretszerződései alapján megkötött szerződések értéke a hazai kommunikációs iparág méretének közel felét érte el.
Az elérhető adatok alapján arra jutottak, hogy a 2015 és 2023 között a megkötött szerződések értékének 73 százaléka Balásy Gyula cégeihez (Lounge Design és a New Land Media) köthető,
ez összegszerűen csaknem 1000 milliárd forintot jelent.
Volt két olyan év, amikor Balásy cégei több mint 200 milliárd forintnyi megbízást kaptak: 2021-ben 201,7 milliárdot, 2022-ben 285,6 milliárdot. Ez két év alatt több, mint amit rajtuk kívül az egész piac kapott 2015 óta. Az „egyéb NER-cégek” a kilenc év alatt összesen nagyjából 350 milliárd forintnyi megbízást kaptak, míg a G7 által „piacinak” minősített cégekhez a kilenc év alatt nagyjából csak tízmilliárd forint került.
A két cégnek 2016 óta 44 milliárd forintos adózott nyeresége volt.Amikor tavaly májusban összefutottunk Balásy Gyulával, nem tudta megmondani, hogyan és miért kerültek ilyen kivételes helyzetbe az érdekeltségei.
Egy autóverseny előtt tudunk beszélni az állami hirdetéseket gyártó Balásy Gyulával, aki csak azért nem a Ferrarijával indult, mert az épp elromlott.
Balásy Gyula állami kommunikációval foglalkozó cégein 2016 óta 450 milliárd folyt át. Ebből 44 milliárd tiszta haszon. És most már az állami rendezvényszervezésen is tarol.