Keresztény Zoltán most a Kálvin téri református templom előtt lépett akcióba

belföld

Novák Katalin lemondása előtt két nappal a köztársasági elnök hivatala előtt akciózott Keresztény Zoltán, egy feszületet vitt a Sándor-palotához. Itt nem állt meg, kedden a Kálvin téri református templomot kereste fel.

Úgy gondolja, Balog Zoltánnak nemcsak a református egyház zsinati elnöki pozíciójáról, hanem a püspöki címről is le kéne mondania. Az egyházon belül is többen így gondolják, a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkésze például a vasárnapi igehirdetésen mondta ezt.

„Ezért, ahogy Luther Márton 500 évvel ezelőtt kiszegezte 95 pontját a wittenbergi templomkapura – amivel anno elkezdődött a reformáció –, úgy mi most egy pergament tettünk ki erre a templomkapura, amire 95-ször van felírva, hogy »Aki pedofil elkövető segítőjének kegyelmet kér, az nem méltó a püspöki címre«.”

Keresztény Zoltán 2010-ig a Fideszre szavazott, ezután a rendszer ellen fordult, mára az Orbán–Gyurcsány-rendszer ellenzékének tekinti magát.

Országos ismertségre tavaly nyáron tett szert, amikor a Csákberényben felújított szovjet katonai emlékművet egy társával fekete fóliába csavarta, majd ráragasztott egy 56-os lyukas magyar zászlót, illetve egy ukránt és egy uniósat. Azóta

  • gyerekkoporsót vitt Orbán felcsúti házához,
  • páncélszekrényt állított Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé,
  • Gyurcsányék háza előtt demonstrált,
  • marhavagont vitt Lázár János kastélyához,
  • műlábat állított Tiborcz István klubja elé,
  • húsos cupákot hagyott Orbán hivatala előtt.

Ki tudja, hol csap le újra?

Kapcsolódó cikkek

Művészi ellenállás: szovjet zászlóra helyezett, piros szalaggal átkötött húsos cupákot hagytak Orbán hivatalának bejáratánál

„Jól megérdemelt cupák is jár azért, mert hűbéresként engedelmeskedik Putyinnak, aki a Szovjetunió után, újra elvette Magyarország függetlenségét." - indokolták az akciót a tiltakozók.

Szily László
POLITIKA

Páncélszekrényt állítottak Mészáros Lőrinc XII. kerületi villája elé, hogy visszaadhassa az elvett uniós milliárdokat

Adjátok vissza a pénzhegyeinket! - üzente a miniszterelnöknek és Mészárosnak a tiltakozó akcióiról ismert Keresztény Zoltán.

Szily László
POLITIKA

Keresztény Zoltán most Novák Katalin hivatala előtt lépett akcióba

Szerinte nemcsak a pedofíliától kéne undorodnia a köztársasági elnöknek, hanem azoktól is, akik egy képmutató rendszer katonáiként viselkednek.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

“Úgy érezzük, hogy mára Oroszország saját felségterületének tekinti Magyarországot, ezért reagáltunk mi”

„Most nem a II. világháborúra kell emlékezni, hanem az orosz agresszió áldozataira és ki kell mondani, hogy ki a tettes” – mondja a csákberényi szovjet emlékmű egyik letakarója. Az emlékművet múlt hétfőn avatták fel orosz katonák, de szombatra két magyar férfi becsomagolta.

Szily László
POLITIKA

A gazdagréti református lelkész az istentiszteleten megüzente Balognak, hogy nem alkalmas az egyházkerület vezetésére

Thoma László szerint ha a püspök „valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt, és lemondana vezetői tisztségéről”.

Herczeg Márk
vallás

Balog Zoltán lemondott a zsinati lelkészi elnökségéről

Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata „a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk”. „A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek”.

Mészáros Juli
belföld

Gyurcsány háza előtt demonstráltak a szovjet emlékművek letakarása miatt ismertté vált aktivisták

Keresztény Zoltánék szerint a magyarok az Orbán-Gyurcsány rendszer áldozatai és nem egyszerűen a kormányt, hanem ezt kellene leváltani.

Szily László
POLITIKA

Marhavagont vittek Lázár János kastélya elé

"Egy kivételes államférfi soha nem engedné meg, hogy honfitársai százezreit, marhavagonokon haláltáborokba vigyék" - írták az akció lebonyolítói

Szily László
POLITIKA

Tiborcz klubja elé antik műlábat állítottak, Rogán kerítésére a miniszter és Göring közös fotóját ragasztották ki

Mindezt 24 óra leforgása alatt. A műlábat azért, hogy az Orbán család végre a saját lábára tudjon állni.

Szily László
POLITIKA

Gyerekkoporsót vitt egy férfi Orbán felcsúti házához

Keresztény Zoltán nemrég a csákberényi szovjet emlékműnél is akciózott. A koporsó miatt eljárás indul ellene.

Csurgó Dénes
POLITIKA