Két év háború

reggel 4

Jó reggelt, szép hetet! A hétvégénk az orosz invázió kétéves évfordulójának jegyében telt, úgyhogy gyorsan előre veszek négy cikket, amelyek nem ehhez kapcsolódtak, sőt a politikához sincs közük:

2022-2024

Fotó: ARIS MESSINIS, ANATOLII STEPANOV/AFP

Kezdjük messzebbről: Vonnák Diána azt idézi fel, ahogy 2014 februárban a Méltóság Forradalma Viktor Janukovics bukásához vezetett. Ez a rezsim teremtette meg a függési viszonyokat, amelyek megágyaztak az orosz agressziónak. Az ekkor indult harcokban alakul át egy kárpátaljai magyar srác élete - ez a témája Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjének, amelyet most a Jeti Moziban nézhet meg mindenki.

Mióta a fullos invázió megindult 2022. február 24-én, minden megváltozott, mégse változott semmi. Röviden így is össze lehet foglalni azt a pörgős, ugyanakkor üdítően szakmázós podcastet, amelyet biztonságpolitikai témákra koncentráló kollégánk, Takács Lili folytatott Jójárt Krisztiánnal és Takács Márk századossal az elmúlt két év harctéri tapasztalatairól. Az orosz információs háborúról már a Lakmusz interjúzott egy kanadai szakelemmel, illetve összeszedték a Kreml 5 legvadabb dezinformációs módszerét is. A gázfüggőségünkről pedig a Greenpeace szakértője értekezett.

Az évfordulón a Kijev melletti szétlőtt repülőtéren mondtak beszédet uniós vezetők, miközben a magyar kormány blokkolta a közös nyilatkozatot, amelyben az állt: „Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért”. Trágyát szórtak a varsói orosz nagykövet háza elé, míg a budapesti orosz nagykövetség előtt zengett a Ruszkik haza!

Házunk tája

Fotó: Németh Dániel/444

A közvetlen elnökválasztásért és a „pedofilmosdatás” ellen tüntettek az ellenzéki pártok a Kossuth téren, közben Orbán Viktor szűk körben tartott találkozót egy budavári ingatlanban, többek között Rogán Antal és Panyi Miklós részvételével. Utóbbi Gulyás Gergelyt helyettesíti, a minisztert ugyanis műteni kellett.

Szakács Árpád elmesélte, hogy a megyei napilapok központi irányítójaként miért lett elege a Rogán Antallal folytatott egyeztetésekből, és írtunk egy igazi budaikumról is: az I. kerületben többségbe került a Fidesz, ezért az önkormányzat lapja elkezdte a polgármestert támadni.

Focizunk, sétálunk, tekerünk

Fotó: EZRA SHAW/Getty Images via AFP
  • Benics Márk interjút készített Bencsics Márkkal. Nem tudom, kell-e ennél több, de ha ragaszkodnak hozzá, akkor elmondom, hogy az amerikai fociról volt szó.
  • Szily László és egy elektromos bicikli egymásra találásának romantikus története.
  • Brangelina és Bergman találkozása a streamoldalon, avagy egy párkapcsolati kémtörténet.
  • A hosszúlépés.járunk? városi sétákat szervez, de mostantól a Jó blogba is írnak helytörténeti cikkeket, az elsőt a Vasas Székházról.
  • Borízű hang #160: Top 3 magyar hibbant, agyelszívás a breakszcénában, a WD-40 arca
Kapcsolódó cikkek

„Taylor Swifttel tulajdonképpen egy nagy influenszerkampányt csinál az NFL”

Bencsics Márk kommentátorral, magyar amerikaifoci legendával beszélgettünk az idei Super Bowlról, Taylor Swiftről, a sport hazai helyzetéről és még arról is, hogy mikor lesz NFL-meccs Budapesten.

Benics Márk
sport

A vasasok temploma

Időutazás a Vasas Szakszervezet art déco székházában a Rajk-pertől A Király című sorozat forgatásáig. Ami állandó: a székház majdnem száz éve várja a nap 24 órájában a vasasokat.

Koniorczyk Borbála
Város

Trágyát szórtak a varsói orosz nagykövet háza elé

A nagykövetség előtt pedig több százan tüntettek.

Benics Márk
külföld
Videó

Kilenc hónap háború: Nincs olyan nap, hogy ne imádkozzak az Úrhoz, hogy túléljem ezt a napot

Az ukrán totális háború évfordulóján a Jeti Moziban bemutatjuk Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét. A 24 éves magyar származású Jani bevonul katonának, amikor 2014-ben fegyveres konfliktus robban ki Kelet-Ukrajnában. A film azt boncolgatja, hogy vajon képes-e a háború férfivá tenni a fiút.

444.hu
FILM
Podcast

Borízű hang #160: Top 3 magyar hibbant, agyelszívás a breakszcénában, a WD-40 arca

Gruevszki kínait eszik. A Gyatlov-rejtély a True Detective-ben. Hatékony diktatúraellenes fegyver a rituális öngyilkosság? Dukon és Kvaszta. Feró és Stefka. Winkler és Ganxsta.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Orbán Viktor szűk körben tartott találkozót egy budavári ingatlanban vasárnap, Rogán Antal is ott volt

Orbán Balázs, Dömötör Csaba, Panyi Miklós és Héjj Dávid is részt vett a találkozón, amit Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég épületében tartottak.

Németh Dániel, Lovas Gergő
belföld

A Nagy Városi Svindli: tökéletes járműnek tűnt az e-bicikli, 8 hónapig teszteltem, aztán kiderítettem a szörnyű titkot

Az elektromos bicikli olyan, mint a Red Bull-os doboz: a maga nemében tökéletes találmány, de lehet szívni is vele. Én mindenesetre beleszerettem.

Szily László
teszt

„Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért”

Ezt az uniós nyilatkozatot blokkolta Magyarország.

Botos Tamás
háború

Még mindig (a) gáz a függőségük: magyar klímapolitika az orosz-ukrán háború második évfordulóján

A Greenpeace klíma- és energiakampány felelősének elemzése arról, hogy a kormány két éve elszalasztotta a nagy geopolitikai ziccert. Azóta a magyar energiapolitikában mintha megállt volna az idő. Mi lesz, ha ha még egy évet dekkolunk a zsákutcában?

Perger András
gazdaság

Ruszkik, haza! – skandálta a tömeg az orosz nagykövetség előtt

Két éve támadta meg Oroszország Ukrajnát, erre emlékeztek a zömmel ukrán tüntetők és ellenzéki politikusok az Andrássy úton.

Bankó Gábor
belföld

A Kijev melletti szétlőtt repülőtéren mondtak beszédet uniós vezetők a háború évfordulóján

Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke mellett az olasz Giorgia Meloni, a kanadai Justin Trudeau és a belga Alexander de Croo látogatott el Ukrajnába.

Benics Márk
külföld

Szakács Árpád elmesélte, hogy a megyei napilapok központi irányítójaként miért lett elege a Rogán Antallal folytatott egyeztetésekből

Néhány éve még a fideszes médiabirodalom egyik ünnepelt főembere volt, most azt mondja, hogy a Rogán-értekezleteken olyan jellegű információkat hallott, amelyekhez meggyőződése szerint semmilyen legális módszerrel nem juthattak hozzá.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az új Mr. és Mrs. Smith rommá alázta az eredetit

A 2005-ös filmből készült új sorozat valójában egy kémthrillernek álcázott párkapcsolati dráma, csodálatos képivilággal, abszurd helyzetekkel és emberi párbeszédekkel.

Mészáros Juli
FILM
Podcast

Két év katonai tapasztalatai Ukrajnában: minden megváltozott, de mégse változott semmi

Katonai szakértők egymás közt. Jójárt Krisztián és Takács Márk százados értékelése az orosz-ukrán háború katonai tapasztalatairól.

Takács Lili
podcast

„Szerencse, hogy akkor nem tudtuk, mi lesz azután” – tíz éve bukott meg Viktor Janukovics Ukrajnában

2014 februárban a Méltóság Forradalma Viktor Janukovics bukásához vezetett. Janukovics rezsimje teremtette meg a függési viszonyokat, amelyek megágyaztak az orosz agressziónak. Tíz évvel későbbről, különösen Magyarországról nézve egészen riasztó végigtekinteni az elnök ámokfutásán. Vonnák Diána cikke.

444.hu
külföld

Gulyás Gergelyt megműtötték

A szűkszavú közlemény szerint a beavatkozás sikeres volt.

Solti Hanna
belföld

Budaikum: az I. kerületben többségbe került a Fidesz, ezért az önkormányzat lapja elkezdte a polgármestert támadni

Lecserélték a szerkesztőséget, és már a Mediaworks nyomtatja ki a Várnegyedet, emiatt a párbeszédes V. Naszályi Márta bojkottálja a kerület saját lapját.

Herczeg Márk
POLITIKA