Fidel Castro egyik legjobb befektetése lehetett az amerikai diplomata, akit azzal vádolnak, hogy több mint 40 évig kémkedett Kubának

külföld

Beismerte bűnösségét az egykori amerikai diplomata, Victor Manuel Rocha, akit azzal vádolnak, hogy több mint 40 évig kémkedett Kubának.

A kolumbiai születésű, de amerikai állampolgárságú Rocha New Yorkban nőtt fel. Tanult a Yale-en, a Harvardon és a Georgetown egyetemen is, majd az amerikai külügyminisztérium munkatársa lett. Diplomataként számos latin-amerikai országban szolgált, 1999 és 2002 között az Egyesült Államok bolíviai nagykövete volt.

Az ügyészség szerint 1981-ban kezdett el kémkedni Kubának. A bizonyítékok között szerepel olyan hangfelvétel is, amiben Rocha elismeri ügynöki munkáját. A felvételen „commandante"-ként, vagyis parancsnokként hivatkozik Fidel Castróra, az Egyesült Államokat pedig ellenségnek nevezi.

Victor Manuel Rocha
Fotó: U.S. DISTRICT COURT/via REUTERS

A férfival 2022-ben egy fedésben dolgozó FBI-ügynök vette fel a kapcsolatot. Rocha többször is személyesen találkozott az ügynökkel, aki kubai titkosszolgálati tisztnek adta ki magát. Rocha ezeken a találkozókon állítólag többesszám első személyben beszélt Kubáról és saját magáról.

Rochát a külföldi ügynökökre vonatkozó törvény megsértésével vádolják. Ügyében április 12-én hoz majd ítéletet a bíróság.

(via BBC)