Miután a 24 megírta, hogy Novák Katalin is ott volt Sulyok Tamás beiktatási fogadásán, amit Orbán Viktor rendezett a Karmelitában, megkérdeztük a kormányfő sajtófőnökét, hogy tényleg meghívták-e Novákot az eseményre, és ha igen, miért.
Havasi Bertalan ezt válaszolta: „A magyar kormány állami vacsorát adott az új köztársasági elnök tiszteletére. Minden állami vezető meghívást kapott, jelen voltak a korábbi köztársasági elnökök is.”
Novák meghívása és megjelenése azért is különös, mert a volt államfő olyan videóval búcsúzott a posztjától, amiben nem szerepelt Orbán, a miniszterelnök pedig a kegyelmi botrány kitörése óta egyszer sem volt hajlandó kimondani Novák nevét.
A lap szerint a bukott államfő, aki a búcsúvideójából is kihagyta a kormányfőt, elment a vacsorára, amin rövid beszédet mondott Orbán, aki a kegyelmi ügy óta egyszer sem mondta ki Novák Katalin nevét.
A bukott köztársasági elnök visszavágott az ő nevét kimondani sem hajlandó miniszterelnöknek.
A kormányfő szerint az elnök, akit ezúttal sem említett a nevén, nem magyarázta meg döntését, mert azt nem is lehet. Köszönetet mondott neki ugyan, de a nyilvánosság előtt Novák lett a kegyelmi ügy fő felelőse.