A kedves előfizetők ezentúl már szombat hajnalban hozzájutnak a legfrissebb epizódhoz. Kiegészült a műsor egy csak előfizetőknek szóló résszel is. (Ez majd az ingyenes verzió kikerülése idején okozhat némi zavart, de túl lehet élni.) Tehát:
Az adást, a tízperces extra résszel még csak a Belső Kör és a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai hallgathatják. Az ingyenes verzió, rövidebb változatban, kedden jelenik meg. Tessenek előfizetni!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Folytatódik a magyar gasztrovilág beszólogatós trollháborúja. Frank tavaly még azt mondta, annyira kikészítette Uj kritikája, hogy inkább elviszi más városba a fesztiválját. Most viszont akcióba lendült, hogy sarokba szorítsa az ismert újságírót. De mit lép Uj?
Elmentünk a világ végére palántáért, elültettük, gondozzuk becsülettel. De hogy lesz ebből dohányszüret? És aztán mihez kezdünk vele?
Hogy jutottunk el oda, hogy az emberiség nem elhanyagolható része hintázás közben, bambusszívószállal szürcsölje a kamu-cibetszaros kávéját?
Egyre több bizonyíték kerül elő arról, hogyan zajlott az ukrán pénzszállító elleni akció a kampány hajrájában. Átbeszéltük, mit lehet tudni az ügyről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebihalsaga folytatódik.
Vásárhelyi Mária megírta szülei történetét. Egy történet a magyar zsidóság gyötrő dilemmáiról, vak hitről, romániai deportálásról, egy férfiközpontú családról, az ős Soros-kampányról, a rendszerváltás hozta megigazulásáról, majd a keserű csalódásról.
Filozófiaszakról a fine diningba. Makai Edina, a SALT sous-séfje a csúcskonyhák brutális hangulatáról, katonás fegyelméről, René Redzepi és a Noma jelentőségéről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebilhalsaga folytatódik.