A Népszava szerint tovább zajlanak a munkálatok a recski bányában, februárban négy robbantás is volt, erre a hónapra pedig kettőt jelentettek be, miközben a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja, hogy van-e személyi felelőse a tavaly júniusi sárlavinának, és annak bekövetkeztéért mennyiben felelős a bánya, illetve a bánya dolgozói.
A lap úgy tudja, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával folyó nyomozás részeként eredetileg február végéig kapott határidőt a bányászati szakértő az igazságügyi szakértői vélemény előterjesztésére. A kirendelt épületszerkezeti és ingatlan értékbecslőnek pedig szintén a februári hónap második felében kellett helyszíni szemlét tartania az ingatlanokról.
Szintén nincs előremozdulás a károsultak ügyének rendezésében sem, pedig a kormány 500 millió forintot különített el a Recsken károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezésére. Egy kormányhatározattal az MR Lakásalapra bízták a feladatot, ám az erről szóló támogatási szerződést a mai napig írták alá. Az MR Lakásalap Népszavának írt válaszában erről egy szót sem ír, arról viszont igen, hogy dolgoznak „a nagyon összetett, nagyon komplex beavatkozást igénylő feladaton”. Elmondásuk szerint zajlanak az egyeztetések a recski polgármesterrel és az érintett lakókkal, akik nem igazán akarnak máshova költözni, hogyha garanciát látnak arra, hogy a sár többé nem önti el a házukat.
A recski bányát kialakító cég, az Andezit-Bau Zrt. egyik tulajdonosa, a fideszes Kósa Lajos közeli barátja, Fiák István ügyvéd. Októberben a hatóság már megállapított szabálytalanságokat, de a bányavállalat, aminek a lakóépületek fölé felhúzott földsáncai júniusban sárral öntötték el a Recski Hunyadi út házait, csak 3 milliós bírságot kapott. Decemberben a 24.hu birtokába jutott egy 11 oldalas dokumentum, amely több jogsértést is feltárt a recski bányával kapcsolatban.
Fiák Istvánnal éppen akkor találkoztunk, amikor Kósa Lajost kísérte el a tusványosi fellépésére.
Az LMP szerint ez az összeg nevetséges, de egyben felháborító, ezért Kanász-Nagy Máté hivatalos megkereséssel fordul a kormányhoz a szankció felülvizsgálata ügyében.
Amikor az év elején Kósa Lajos ügyvédjének bányája a falu széli lakóházaktól pár száz méterre kezdett el működni, még nem vették komolyan a recskiek aggodalmait. Aztán jött egy nyári zivatar.
Többek között azt, hogy a növényzet letakarítása lényegesen meghaladta az engedélyezett mértéket.