Geert Wilders nem lesz miniszterelnök

külföld

Geert Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártja (PVV) a novemberi választások óta kínlódott a koalíciós tárgyalásokkal Hollandiában, február elején már sejteni lehetett, hogy nem alakul minden a tervek szerint, amikor az Új Szociális Szerződés (NSC) párt otthagyta a tárgyalóasztalt. Szerda este pedig Wilders jelentette be, hogy mivel nem minden koalíciós párt támogatja,

ezért nem ő lesz miniszterelnök.

Geert Wilders
Fotó: REMKO DE WAAL/ANP via AFP

Csak akkor lehetek miniszterelnök, ha a koalícióban lévő MINDEN párt támogatja. Ők nem támogatták. Jobboldali kabinetet szeretnék. Kevesebb menekültügyet és bevándorlást. A hollandok az elsők. A hazám és a választóim iránti szeretet nagyobb és fontosabb, mint a saját pozícióm” - írta.

A holland közmédia értesülése szerint Wilders Szabadságpártja és három másik konzervatív párt most egy olyan kompromisszumon dolgozik, miszerint a pártok elnökei nem ülnének be a kormányba, hanem a parlamentben maradnának. Helyettük a pártokhoz lazábban kapcsolódó politikusokat és szakértőket neveznének ki vezető kormányzati posztokra, és szorosan együttműködnének a parlamenttel.

Pedig a magyar kormány komolyan számolt azzal, hogy Wilders miniszterelnökségével újabb populista szövetségesük lehet az Európai Tanácsban. A pártelnök Orbán Viktorral is jóban van, 2016-ban például kávéztak, majd 2018-ban Győrben is összefutottak, Wilders könyvének bemutatóján. Orbán a novemberi választási győzelme után telefonon gratulált neki. 2022-ben Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kitüntette Wilderst, aki szerinte „sosem félt felvállalni az álláspontját, legyen szó a migrációval szembeni fellépésről, az európai országok szuverenitásának védelméről vagy a béke fontosságáról és a szankciók kudarcáról”. Wildersnek a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta. (Reuters)

Kapcsolódó cikkek

Hogy nyerhetett egy hülye hajú, idegenellenes populista a liberális Európa mintaországában, és mihez fog kezdeni?

Bár a holland gazdaság jól muzsikál, a korábban rendezett mindennapokban váratlanul sok bénázással szembesültek a választók, és a lakáshelyzet is kriminális. Ez a mindent a bevándorlókra fogó Geert Wilders malmára hajtotta a vizet. Akárcsak az, hogy a nagy politikai erők nem vették elég komolyan a választók morgását. Mi történt Hollandiában, és mi jöhet még?

Szily László
külföld

Geert Wilders csalódott a koalíciós tárgyalások miatt

Úgy látszik, csak kisebbségi kormányt tud majd alakítani.

Czinkóczi Sándor
külföld

Orbán már másodszor találkozott titokban Geert Wildersszel

Havasi Bertalan elmondta, azért nem adtak erről semmilyen tájékoztatást, mert nem hivatalos találkozó volt.

Herczeg Márk
POLITIKA

A holland szélsőjobb vezére végre találkozott a példaképével: Orbán Viktorral

Ráadásul rögtön olyat mondott róla, hogy azt bármilyen kormányfő megirigyelné.

Albert Ákos
POLITIKA

Itt a bizonyíték arra, hogy Orbánéknak vannak barátaik Európában: Szijjártó kitüntette Geert Wilderst

A szélsőjobboldali politikus, Hollandia negyedik legnagyobb pártjának vezetője – akinek a felesége egyébként magyar – még nem volt kormányon.

Herczeg Márk
POLITIKA