geert wilders

Wilders bedöntötte a kormánykoalíciót Hollandiában

Wilders beváltotta fenyegetését, miután a koalíciós partnerei nem támogatták a menedékpolitika szigorítására vonatkozó javaslatait. Ezzel a koalíció elvesztette parlamenti többségét.

Inkei Bence
külföld

Orbán elszigetelődött, de maradt még ütőkártya a kezében

A miniszterelnök két hét alatt másodszor is megvétózta az Ukrajnával kapcsolatos közös nyilatkozatot az EU-csúcson. Ellenállása azonban már nem okozott zavart, mert a többiek adottságként fogadták el az álláspontját, és más keretek között kerestek megoldást. Orbán jobban elszigetelődött, mint az elmúlt években bármikor.

Molnár Kristóf
eu

„Kezdtem unni, hogy a kultúra gazdagítására mindig csak a kebabot meg a kuszkuszt hozzák fel példának”

Bérczes Tibor író már akkor foglalkozott a bevándorlás témakörével, amikor még szinte senkit sem érdekelt. Hollandiában próbálta megérteni, miért nem lehet kimondani, ha a mindennapi együttélés nem a multikulturalizmus ünnepe. Készülő könyve Pokorni, Sulyok vagy Bayer példáján keresztül is a múlt magyar és holland feldolgozásáról szól.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A holland parlament ellenzi Von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési programját

Lehetetlen helyzetben a miniszterelnök.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Több külföldi politikus is kapott meghívót Trump beiktatására, egyelőre kérdéses, Orbán ott lesz-e

Az argentin elnök tervei szerint ott lesz, de Giorgia Meloni is igyekszik elmenni az eseményre.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Megmenekült az összeomlástól a holland kormánykoalíció

A kormánykoalíció egy péntek esti ötórás ülésen hárította el a felbomlás veszélyét.

Székely Sarolta
külföld

Sorra ítélik el a Trump elleni merényletet a világ vezetői

A politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában - írta Ursula von der Leyen. Az orosz vezetés szerint a Biden-adminisztráció által kialakított légkör ágyazott meg a merényletnek.

Bódog Bálint
külföld

A holland Geert Wilders pártja is csatlakozik Orbánékhoz az Európai Parlamentben

Már csak egy pártot kell beszervezniük, hogy önálló frakciót alakíthassanak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Beiktatták Dick Schooft, Hollandia új miniszterelnökét

Közel 14 év után váltja Mark Ruttét az ország élén.

Molnár Kristóf
külföld

Két magyar származású kormánytagja lesz Hollandiának

Szabó Zsolt és az anyai ágon magyar Dirk Beljaarts.

Kaufmann Balázs
külföld

Fél év kínlódás után megszületett a megoldás: a hírszerzők egykori főnöke lehet az új holland miniszterelnök

Magát Dick Schoofot is meglepte a jelölése.

Solti Hanna
POLITIKA

Geert Wilders nem lesz miniszterelnök

November óta nem sikerült megegyeznie a koalíciós partnereivel.

Czinkóczi Sándor
külföld

Wilders már hajlandó tárgyalni az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyről

Korábban a támogatások befagyasztását szorgalmazta.

Benics Márk
külföld

Geert Wilders csalódott a koalíciós tárgyalások miatt

Úgy látszik, csak kisebbségi kormányt tud majd alakítani.

Czinkóczi Sándor
külföld

Toroczkai az európai szélsőjobb krémje előtt jelezte, hogy igényt tartanak Kárpátaljára

Globális összefogással a globalizmus ellen – hirdette meg programját a Mi Hazánk elnöke. Egyes nézők szerint Horthyhoz méltó beszédet mondott az évértékelőjén. Szó volt Kárpátalján kívül cigányokról, Amerikáról, a gyógyszeriparról, valamint arról, hogy miért nem mosolyognak a magyarok.

Bódog Bálint
belföld