Magyar Péter: Orbán Viktorral nem fognék össze

POLITIKA

„Nem szeretem azt a szót, hogy messiásvárás. A reményt és a bizakodást érzem az emberekben, de az a sok érzelem, ami most körülvett, az szinte feldolgozhatatlan” - mondta Magyar Péter a 444-nek az Andrássy úti zászlóbontása után.

A rendezvény költsége elmondása szerint körülbelül 20 millió forint volt, ebből néhány milliót ő maga állt, és kapott felajánlásokat is.

Fotó: Németh Dániel/444

Ha olyan helyzet állna elő, hogy harmadik erőként rajta múlna, ki kerül kormányra, összefogna-e a Fidesszel, kérdeztük tőle.

„Először nézzük meg, mi a választás eredménye. Azokkal tud együttműködni, akik el tudják fogadni az általuk lefektetett pontokat” - mondta Magyar. Kérdésünkre, hogy Orbán Viktorral összefogna-e, azt mondta:

nem, mert benne van a programjában, hogy csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, ő pedig már túlvan ezen.

Arra a kérdésre viszont, hogy más fideszes politikussal összefogna-e, azt mondta: ez teljesen hipotetikus kérdés, mert még pártbejelentés sem történt.

Korábbi nagyinterjúnk Magyar Péterrel:

Forrás
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

A Fidesz leváltotta, köztársasági elnökként tér vissza

Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

plankog, Bokros Dorka, Sárdi Kristóf, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter: Van, ami vérlázítóbb Orbán hallgatásánál

A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.

Botos Tamás
video

Feljelentést kellett tennünk, hogy kiderüljön, hogyan kezelte valójában a sajtót a Szijjártó-féle külügy

Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.

plankog, Haszán Zoltán, Bokros Dorka, Takács Lili, Sárdi Kristóf
video

Feledy Botond és Rácz András: Most van egy történelmi pillanat, amikor tudjuk hasznosítani itt a tudásunkat

Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.

Takács Lili, plankog, Kovács Bendegúz
video

Mi lesz az MCC-vagyonnal? Erről kérdeztük Magyar Pétert

Megszűnt az alapítvány, ami az MCC fenntartója volt – mi lesz a hatalmas vagyonnal? Erről, és Paks 2 sorsáról és kérdeztük a miniszterelnököt.

Sárdi Kristóf, Czinkóczi Sándor
video