Már a Most vagy soha vetítésének első napján feltűnő volt, hogy a mozikat iskoláscsoportok lepték el. A gyerekektől és a tanároktól kérdezősködve kiderült, hogy a filmet kötelező volt megnézniük, az 1500-2000-2500 forintos jegyeket is ők állták.
Habár nem ördögtől való gondolat március 15-e környékén egy március 15-ről szóló filmet megnézetni a gyerekekkel, de maga Rákay Philip, a produkció kreatív igazgatója se foglalt egyértelműen állást az ügyben. Amikor ugyanis még a bemutató előtt rákérdezett nála a Nők Lapja Cafe újságírója, ő azt mondta: biztos nem szerveznek kötelező mozilátogatást. Ha egy iskola mégis úgy gondolja, hogy illik a tantervbe, akkor persze örülni fognak.
A cikkünk nyomán rengeteg levelet kaptunk, kiderült, hogy az ország számos iskolájában kötelező volt megnézni a gyerekeknek a filmet. Megkérdeztük hát a Klebelsberg Központot és néhány érintett tankerületet: mitől függ, hogy egy osztály elmegy-e megnézni a filmet vagy sem, hogyan dolgozzák fel a gyerekekkel a látottakat.
A Klebelsberg Központból azt írták, hogy nem tudnak olyan esetről, hogy a tankerületek fenntartásában lévő iskolák közül kivezényeltek volna kötelező jelleggel diákokat. Akkor hogyan kerültek a oda diákok? „Az iskolán kívüli programok szervezése iskolai hatáskör, ebben a Klebelsberg Központnak nincs hatásköre” – állt a levélben.
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 4. és 8. osztályos tanulóinak is kötelező volt megnézni a filmet. Ráadásul 7:10-kor kellett kezdeniük a napot a diákoknak, hogy a mozizás ne csússzon össze a kompetenciafelméréssel.
A Nagykanizsai Tankerületi Központból azt a választ kaptuk, hogy „a Most vagy soha! című filmmel kapcsolatban nem kaptak az iskolák külön ajánlást a fenntartótól”. Az intézmények döntése, hogy az iskolán kívül milyen programokat szerveznek, az iskolán múlik az is, hogy az ilyen programokat hogyan dolgozzák fel.
A budapesti Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai is megnézték a filmet. A Közép-Budai Tankerületi Központ itt egy érdekes körülményre hívta fel a figyelmet, és ez egyben megmagyarázza azt is, hogy ők miért nézhették meg ingyen a filmet: „A Most vagy soha! című filmvetítést a MOM Park mozija, a Cinema MOM lehetőségként ajánlotta fel a 12. kerületi iskoláknak az ünnepi megemlékezések megszervezéséhez. A lehetőséggel több iskola is élt, többek között a Sashegyi Arany János Gimnázium végzős tanulói is, akik tanári kísérettel, iskolai szervezésben, iskolaidőben, tekintették meg március 14-én a filmet. Ezen a héten osztályfőnöki órákon tervezik a film megbeszélését.”
A Most vagy sohát a nyitóhétvégén 75 551 néző látta, ezzel több mint 162 millió forint folyt be. A rendszerváltás óta ez minden idők legnagyobb magyar filmes bevétele.
Mi lett volna, ha a Habsburgok olyanok, mint a skinheadek, az olaszok debilek, a magyarokat meg juszt sem engedik magyarul beszélni? címmel írtunk kritikát a filmről, a prömieren fölvonuló NER-sztárokról tudósítottunk. A kritikák szerint egyébként ahogy a rákosista kurzusfilmben, a Föltámadott a tengerben, úgy az orbánista kurzusfilmben is elrontották Petőfi karakterét. Az Origo szoftpornószakírója az évezred kritikáját írta meg Rákay Philip szuperfilmjéről.
A jegyet a diákok saját zsebből fizették, Nagykanizsán ráadásul 7:10-kor kezdték a sulit, mert a vetítés összecsúszott volna a kompetenciafelméréssel.
A Petőfi-film 2024 eddigi második legnagyobb bevételét hozta itthon, csak a Dűne 2 előzte meg az első hétvégén.
Semmi köze a történelmi valósághoz a valaha volt legdrágább Fidesz-filmnek, a Rákay Philip-féle, a 48-as forradalomról szóló Most vagy sohának. Sőt direkte meg is hamisítja azt. De ettől még, vagyis pont emiatt baromi jól el lehet rajta szórakozni.
Nacsa Olivértől Trombitás Kristófig mindenki elzarándokolt az Arénába, hogy adózzon a Petőfi-film előtt. Mi sem mentünk hiába: a NER fennállásának legönfeledtebb jelenete volt a jutalom.
A baráti kritika szerint Rákosiék és Orbánék szuperprodukciójában is egy dolgot csesztek csak el: Petőfit magát.
Vannak még, akik felismerik és értékelni is tudják az igazi művészetet, bárhogy hőbörögnek a dollárcseléd Gyurcsány-legények.