Jó reggelt, csodás hétvégét kíván a hétvégi hírlevél! Öntsön el mindenkit a boldogság! Jöjjenek a hét kiemelt anyagai!
Összeszámoltam, és legalább 20 cikket írtunk Magyar Péterről az elmúlt 5 napban. És ezzel szerintem még visszafogottak is voltunk lappiaci vetélytársainkhoz képest. Nem fogok most végigmenni ezeken, pedig voltak erős anyagok az ügyészségi sajtótájékoztatótól a kollégánknak küldött sms-ig. Ajánlok viszont két véleménycikket: az elsőt Bede Márton írta a kiábrándult fideszesek legendájáról, a másikban Gazda Albert gondolkodik a „magyar Zelenszkij” keltette csodavárásról.
Sztrájk van az Operaházban, igen sztrájk van, és mi is ott voltunk a Don Giovannin, amikor kitört - riportozott Szily László, aki megjósolta, hogy péntek este egyezség születhet Ókovács főigazgatóval, ami meg is történt.
„Az állammal van baj, hogy ezt megengedi” – mondják a kiborult futárok, akik szerint olcsó munkaerő hígítja a piacot, az adózási környezet pedig a futárok pénztárcáját érinti rosszul.
Csak a kötelező minimumot nyújtja az állam az ukrajnai menekülteknek, így felértékelődik a civil és a nemzetközi szervezetek szerepe.
Pölöskei Gáborné hetek óta Áder János mögé bújva hallgat a bicskei gyermekotthon 2011-es vizsgálatáról. És hiába állítja Orbán, hogy ez az alaphelyzet, nem Demszky nevezte ki először a bicskei gyermekotthon vezetőjének a pedofil Vásárhelyi Jánost.
Tüntettek a Déli Körvasút és a mini-Dubaj ellen is. A rákosrendezői beruházás területét alaposan körbejártuk és -videóztuk.
Interjúztunk Vitézy Dáviddal, aki magabiztosan állítja, hogy közte és Karácsony Gergely között dől el a főpolgármester-választás.
Hétfőn még azt elemeztük, hogy mi történt az orosz elnökválasztáson, és mit várhatunk Putyintól újabb győzelme után? Aztán péntek este jött a hír a brutális moszkvai terrortámadásról, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára, de közben az orosz és ukrán vezetés egymást vádolja.
Csak Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban hozott érdemi döntést az Európai Tanács. A konfliktusos témákban nem tudtak megegyezni az uniós állam- és kormányfők, és ez egyiküket sem zavarta igazán.
Azerbajdzsán háborúval fenyegeti Örményországot, az oroszok helyett Európában keres szövetségeseket Jereván. Egyszerre mondják, hogy még sosem álltak ilyen közel a tartós békéhez, és hogy napokon belül ismét háború törhet ki. A harcok kiújulásának elkerülése érdekében az örmények területek átadására kényszerülnek.
A szlovák elnökválasztáson is összecsap a baloldali-populista erő a nyugatos-liberális oldallal. A zászló Robert Fico koalíciós társának, Peter Pellegrininek áll.
Megírtunk mindent a Kate-gate-ről, aztán péntek este Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos.
A hetet egy remek Marco Rossi-interjúval kezdtük, aztán a szövetségi kapitány vezetésével péntek este a törököket is legyőzte a válogatott.
De beszámoltunk a magyar foci igazi csodájáról, az 1,6 milliárdos profitot termelő Felcsútról is, illetve bemutattuk, mi történik, ha a NER felbukkan egy futballcsapatnál.
Az Oscar-díjas Szegény párák magyar stábtagjaival beszélgettünk Jorgosz Lantimosz rendező furaságáról, hogy milyen érzés amikor három héttel a premier előtt döntenek arról, hogy fekete-fehér lesz a film első része, és hogy mi került kétmillió dollárba csak egy díszleten.
Tényleg védeni kell a készpénzt? Mennyire készpénzhasználó a magyar, megéri-e a zsebünkben csörgetni az aprót és cihába varrni a nyugdíjat, és persze a legfontosabb: mibe kerül mindez nekünk? Ezeket járjuk körül a Newsroom legújabb adásában Haász Jánossal, a 444 gazdasági újságírójával és Argyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével.
Erre a hírlevélre és hasonszőrű barátaira itt lehetséges feliratkozni.
A mértékadó globális boldogságkutatás szerint a mi régiónk lassan felzárkózik a legboldogabb országok élmezőnyéhez. A magyarok is egyre boldogabbak, viszont aggasztóan nagy a szakadék a derűs fiatalok és a bús nyugdíjasok közt.
Varga Judit volt férje jövő kedden adja át az ügyészségnek az erről szóló hangfelvételeit.
Az egykori igazságügy miniszter üzenetet küldött a 444-nek, amelyben „meghökkentő, megtévesztő ámokfutásnak” nevezte „baloldali politikussá vált volt férje” tevékenységét.
Magyar Péter gyors felfutása miatt ismét velünk van a mesebeli lény, amelynek tömegeivel állítólag leváltható Orbán Viktor. Spoiler: nem, nincs.
Ukrajnában látott mértékű csodavárás uralkodott el Magyarországon, Magyar Péter szárnyalása virtigli válságjelenség, a játék azonban minden látszat ellenére még nem Orbán Viktor, hanem csupán a régi ellenzéki szereplők bőrére megy.
Soha nem látott jelenetek zajlottak kedd este az Operaházban: a sztrájkoló zenekar helyett egy órán át egy zongorista kísérte az énekeseket. Utána jött be a zenekar, a tagok SZTRÁJK! feliratos pólóban, mintha punkok lennének. Az egészet személyesen Ókovács főigazgató konferálta fel és ingyen volt a pezsgő.
A 444 információi szerint olyan szenvedélyes csörték zajlottak csütörtök este az Operaház főigazgatója és a zenekar tagjai között, amik mintha kimozdították volna az ügyet a holtpontról.
Péntek este is zenekar nélkül ment le az előadás, de Ókovács Szilveszter bízik abban, hogy kollégáinak „hivatástudata vissza fog térni”.
Olcsó munkaerő hígítja a piacot, az adózási környezet pedig a futárok pénztárcáját érinti rosszul.
A magyar kormány harcos retorikája mindig Ukrajnára irányul, sosem az onnan menekülőkre. De hogy viszonyul az állam azokhoz az ukránokhoz, akik Magyarországon kezdtek új életet? Milyen lehetőségeik vannak, milyen kihívásokkal küzdenek? Cikksorozatunk második része.
A Főváros Gyermekvédelmi Főosztályának egykori vezetője a DK közleménye miatt tesz feljelentést, de még erről is testvére, a volt köztársasági elnök kommunikál. Pölöskei Gáborné elérhetetlen.
Már csak technikailag sem volt lehetséges, hogy ő nevezze ki.
A polgármester tüntetést is szervezett a Déli Körvasút-beruházás munkálatai miatt.
A Szikra Mozgalom tüntetésén Karácsony Gergely azt ígérte, megakadályozzák a rákosrendezői beruházást.
A MÁV-lakások bérlőinek 30 napon belül kell kiköltözniük, a rákosrendezői erdőkben lakó hajléktalanoknak is távozniuk kell. Barnamezős városi séta Orbán új millenniumi városrészében: a részletes terveket még nem hozták nyilvánosságra, de a dózer így is elindul heteken belül.
Elég a pártpolitikából a fővárosban, ne Draskovics Tiborok és Papcsák Ferencek üljenek a nagy fővárosi cégekben, mondja Vitézy Dávid. Az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkára úgy számol, hogy ha minden ötödik Fidesz- és minden ötödik Karácsony-szavazó őt választja, nyerhet.
Soha nem látott részvételi arány mellett eddigi legjobb eredményét érte el Vlagyimir Putyin az elnökválasztáson. A rendszer legitimációs céljait kiszolgáló szavazás tanulságairól Takácsy Dorkával, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy kutatójával beszélgettünk.
Az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása történt Oroszországban.
Közben az orosz tisztviselők már elkezdték az ukránokat vádolni, akik ezt hevesen tagadják.
Csak Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban hozott érdemi döntést az Európai Tanács. A konfliktusos témákban nem tudtak megegyezni az uniós állam- és kormányfők, és ez egyiküket sem zavarta igazán.
Egyszerre mondják, hogy még sosem álltak ilyen közel a tartós békéhez, és hogy napokon belül ismét háború törhet ki. A harcok kiújulásának elkerülése érdekében az örmények területek átadására kényszerülnek.
A szlovák elnökválasztáson is összecsap a baloldali-populista erő a nyugatos-liberális oldallal. A zászló Robert Fico koalíciós társának, Peter Pellegrininek áll.
A walesi hercegné hasüregi műtétjét övező médiaérdeklődés kísértetiesen hasonlít arra, ahogy Diana viharos múltját és magánéletét kezelte a sajtó. De nem ez a brit királyi család legnagyobb pr-problémája. Minden a Kate-gate-ről.
Több hónapos hallgatás és találgatás után adott ki nyilatkozatot. Kemoterápiát kap.
Miért jobb a három védő mint a négy? Ki a legnagyobb edző a világon? Mi a magyar foci igazi rákfenéje? Bejár-e az öltözőbe Orbán Viktor? És miért nem jár Napoli meccsre? Egy latte a Misterrel Telkiben.
Ez a nemzeti csapat 13. veretlen meccse sorozatban, nem volt még ilyen a Marco Rossi-érában.
Rekordbevételből rekordnyereséget ért el tavaly a felcsúti csapat.
Hét éve még bajnoki címet ünnepelt a klub. Információink szerint az MLSZ is vizsgálja a klub költéseit, az esetleges átfedéseket. A szövetség nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket.
Az Oscar-díjas film magyar stábtagjaival beszélgettünk Jorgosz Lantimosz rendező furaságáról, hogy milyen érzés amikor három héttel a premier előtt döntenek arról, hogy fekete-fehér lesz a film első része, és hogy mi került kétmillió dollárba csak egy díszleten.
Az Orbán-idézetről híressé lett csepeli iskola egyik osztályának is kötelező volt megnézni a Rákay-féle Petőfi-filmet. Voltak, akik egy 240 perces dolgozat miatt hagyták ki a kötelező mozizást.
Tényleg védeni kell a készpénzt? Mennyire készpénzhasználó a magyar, megéri-e a zsebünkben csörgetni az aprót és cihába varrni a nyugdíjat, és persze a legfontosabb: mibe kerül mindez nekünk? Ezeket járjuk körül a Newsroom legújabb adásában Haász Jánossal, a 444 gazdasági újságírójával és Argyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével.
Van-e értelme virágesszenciákkal, tűkkel, számokkal, kártyákkal, szalagokkal vagy érintésekkel pepecselni, ha az egészségünk a tét?